lángol
-
Mindenmás
Benzinszag után csaptak fel a lángok, gyerekkel együtt menekültek ki a járműből Hódmezővásárhelynél
Kigyulladt egy autó csütörtök este Hódmezővásárhely közelében. Mint kiderült, a család gyerekkel együtt menekült ki a járműből a 47-es főúton.…
-
Mindenmás
Teljesen kiégett egy kisbusz Szegednél, heten utaztak benne
Heten ültek abban a kisbuszban, ami éjfél körül kigyulladt és teljesen kiégett az M43-as autópálya 3-as kilométerénél, Szegednél. A katasztrófavédelem…
-
Mindenmás
Lakókocsi gyulladt ki Szentesen, a lángok érinthették a szomszédos ház tetejét is
Kedden 11 óra után nem sokkal kigyulladt és leégett egy faszerkezetű, alumíniumborítású lakókocsi Szentesen, a Kéreg utcában. Az udvaron álló…
-
Mindenmás
Kigyulladt egy autó Szegeden, riasztották a katasztrófavédelmet (frissítve)
Kedden reggel 8 óra körül jelezte több Szeged365 olvasó is, hogy kigyulladt egy autó a Szent György térnél. információink szerint…
-
Mindenmás
Ismét egy kuka: lángol egy szemeteskonténer az Űrhajós utcában
Hatalmas lángokkal ég egy szemeteskonténer az Űrhajós utcában – jelezték olvasóink csütörtökön délelőtt fél 12 környékén. Vivien tájékoztatása szerint a…
-
Mindenmás
Brutálisan kiégett egy kamion pótkocsija az M5-ösön (videóval) (frissítve)
Szerdán délután lángra kapott, majd kiégett egy kamion pótkocsija az M5-ös autópálya leállósávjában Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, a főváros felé…
-
Közélet
Nagy a baj: lángokban áll Csernobil
Ismét tűz ütött ki a Kijevi régióhoz tartozó csernobili zónában, ahol már második napja csaknem négyszáz tűzoltó igyekszik megfékezni a…
-
Mindenmás
Tüzes szombat: vasúti talpfák égnek a szomszéd településen
Vasúti talpfák égnek Szentesen, a Bajcsy-Zsilinszky utca közelében. Mintegy négyszáz darab talpfa gyulladt meg. A szentesi hivatásos tűzoltók két vízsugárral…







