Márki-Zay Péter
-
Közélet
238 kárbejelentés érkezett: rendkívüli támogatást ad Hódmezővásárhely a viharkárosultaknak
Letarolta a vihar Hódmezővásárhelyet, fák és oszlopok dőltek ki – írtuk meg szombaton, miután átszántott vármegyénken a zivatar. Mint kiderült,…
-
Közélet
Hónapokig törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi bizottsága, a városban ötszáz földtulajdonosnak 25 millió forint adót fizetnek vissza
Hónapokon át törvénytelenül működött a hódmezővásárhelyi közgyűlés pénzügyi, gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési bizottsága, mert a tavaly szeptemberben elnökké választott Gyutay…
-
Kikapcs
Idén tíz napig tart a Szent István-napok rendezvénysorozat Vásárhelyen, a Szegedi Nemzeti Színház művészei is fellépnek majd
Az idei évben augusztus 11-től 20-ig ünnepelik Vásárhelyen az államalapítást és Szent István király ünnepét. A szokásokhoz híven borfesztivállal egybekötött…
-
Mindenmás
Jövőre is indul a polgármesterségért Márki-Zay Péter Hódmezővásárhelyen
Elindul a 2024-es önkormányzati választáson a hódmezővásárhelyi polgármesterségért Márky-Zay Péter, a város jelenlegi polgármestere, az egyesült ellenzék korábbi miniszterelnök jelöltje…
-
Közélet
Újabb városi vezető távozott Vásárhelyen, most épp az aljegyző lépett le egyetlen hónap után
Újabb városi vezető távozott Hódmezővásárhelyen, lemondott posztjáról Joó Anikó aljegyző, aki csupán március 17-e óta töltötte be posztját – közölte…
-
Közélet
Robbant a bomba Vásárhelyen: lemondott alpolgármesteri címéről Kis Andrea
A csütörtöki közgyűlésen nyújtotta át Márki-Zay Péter polgármesternek a lemondását Kis Andrea, amikor az alpolgármesterek beszámolóit tárgyalta a testület. Hozzászólásában…
-
Közélet
Gyurcsányozás és mi lett volna, ha? – Márki-Zay Péter évet értékelt, új pártja májusban indul
Ötödször tartott évértékelőt a volt összellenzéki miniszterelnök-jelölt, aki kifejtette, hogy szerinte a mostani rendszerben 2026-ban sincs esélye az ellenzéknek, akik…
-
Közélet
Márki-Zay Péter MÁV-pulcsiban, chatbot segítségével fejtette meg, hogyan lehet megbuktatni Orbánékat
MZP és társai szombaton Kübekházán tartották meg a Mindenki Magyarországa Néppárt alakuló ülését, amelyen a ChatGPT alkalmazástól kértek segítséget, hogy…