olvasói beszámoló
-
Mindenmás
Aggasztó állapotok uralkodnak Szeged vasútállomáson, veszélyes körülményekről számolt be olvasónk
A szegedi nagyállomás egyre súlyosbodó helyzetével kapcsolatban keresett meg olvasónk. Mint megtudtuk, az utasok számára fenntartott területen időről időre felbukkanó…
-
Szegedi Arcok
“10 éve nem ültem vonaton, és ezek után a következő 10 évben nem is tervezem” – döbbenetes olvasói beszámoló érkezett a keddi, Szegedet is érintő vonatgázolás utáni káoszról
Kedden délután a szegedi vonalon utazóknak hosszabb eljutási időre és pótlóbuszos átszállásra kellett számítaniuk, mivel Kecskemét és Kiskunfélegyháza között baleset…
-
Mindenmás
Olvasói beszámoló: két hónapja kerülgetnek a petőfitelepi autósok egy nagy gödröt az úttesten
Körülbelül két hónappal ezelőtt csőtörés történt a petőfitelepi Búzavirág utcában, kezdte történetét Olvasónk, Péter. Mint elmondta, a bajt ugyan elhárították…
-
Kikapcs
Lenyűgöző látványt nyújtottak a naplementében a hőlégballonok, sőt, az egyik csapat jóvoltából nem mindennapi élményben lehetett részük az alsóvárosiaknak
Végre kedd délután a rossz időt követően felszállhattak a hőlégballonok Szegeden. Nem is kellett több Olvasóinknak, csak úgy özönlenek hozzánk…
-
Szegedi Arcok
Szeged365 Olvasói beszámoló: az egyik trolisofőr majdnem odacsukta egy hatéves kislány lábát felszálláskor, mikor szóvátették, úgy ordított, hogy a gyermek reszketni kezdett a félelemtől
“Augusztus 24-én, szombaton az egyik trolisofőr majdnem odacsukta a hatéves lányom lábát, amikor szálltunk volna fel. Éppen vissza tudtam rántani, hogy…
-
Közélet
“Minden nap félünk, nehogy történjen valami” – a szegedi Női Klinikán dolgozó Olvasónk végső kétségbeesésében tárta a nyilvánosság elé, milyen áldatlan állapotok uralkodnak az osztályokon
“Jelenleg a szegedi klinikán dolgozom, már igen régóta, és az Önök cikke alapján döntöttem úgy, hogy végső kétségbeesésemben írok. Nagyon…
-
Mindenmás
Már egy éve gyűlik a büntetés egy parkoló autón Szegeden, a lakóknak már elegük van a látványból és a felhalmozott sok szemétből
Már korábban is beszámoltunk nektek arról az autóról, amely a Tápai utcában parkol gazdátlanul, s egyre csak gyűlik a bírság…
-
Szegedi Arcok
“Egy időzített bombán ülök” – rutinműtétnek indult, azóta állandó fájdalmakkal küzd Olvasónk, utolsó reményként a nyilvánossághoz fordult segítségért
Szinte kibírhatatlan fájdalmakkal küzd mindennap a jelenleg Sándorfalván élő Fekete Zoltán, miután három évvel ezelőtt Németországban egy rutinműtétnél fellépő műhiba…







