vizsgálat
-
Mindenmás
Állítólag megszorította a gyerekek nyakát és mosdóba se engedte őket egy kecskeméti óvónő – most vizsgálat zajlik, de továbbra is dolgozhat
Vizsgálat indult egy óvópedagógus ellen bántalmazás gyanúja miatt a kecskeméti Piarista Óvodában – jelentette be az intézmény, miután többen is…
-
Mindenmás
Tünetek nélkül is lehet baj? Szegeden most kedvezményes a női szűrőcsomag, exkluzív interjú Dr. Benczik Mártával, PhD, a SYNLAB szakmai igazgatójával, laboratóriumvezető főorvosával
Az október nem csupán a rózsaszín szalagokról szól: sokszor éppen az a legfontosabb, amit kívülről nem látni. A HPV és…
-
Smart Szeged
MALVINA: sejtről sejtre követi a baktériumok támadását a szegedi kutatók új módszere
A Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) szakembereivel együttműködve új, gépi tanuláson alapuló módszert…
-
Mindenmás
Minden hatodik gépjármű állapota kifogásolható – ellenőrzést tartottak Magyarországon, többek között Szegeden is
Az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódó ellenőrzést tartottak Magyarországon, többek között Szegeden is. Az eredményt már közzé is tették, eszerint a…
-
Közélet
Aranykonvoj ügy: új iratok kerültek elő, Orbán Viktor dönthetett az ukrán pénzszállítók elfogásáról
Újabb fejlemény történt az Aranykonvoj-ügyben. Az érintett ukrán pénzszállítók jogi kéviseletét ellátó ügyvédi iroda múlt pénteken iratokat vett át a…
-
Mindenmás
Mi történik a zöldséggel, mielőtt az asztalodra kerül? Most benéztünk a kulisszák mögé a Field Testnél (videó)
Amikor megveszünk egy zöldséget, általában már csak a kész termékkel találkozunk. Pedig addig hosszú út vezet, és közben komoly ellenőrzésekre…
-
Közélet
Ránéz a kormány az akkumulátorcégek körmére, Gajdos László bejelentette, hogy országos ellenőrzés indult
Országos ellenőrzési program indult augusztus 1-től az akkumulátoripar teljes működési láncának vizsgálatára – jelentette be Gajdos László élő környezetért felelős…
-
Közélet
Ellenőrzést tarthattak a Szegeden épülő BYD-gyárnál
Hatósági ellenőrök jelenhettek meg kedden a BYD Szegeden épülő gyáránál, ahol a munkavállalók dokumentumait vizsgálhatták. Ha az ellenőrzésre valóban sor…







