Szegedi ArcokVideo365

Egyszerre mozdult Szeged a jó ügyért – ilyen volt vasárnap városunk egyik legnagyobb jótékonysági sporteseménye, a Continental Futófesztivál

Elképesztően nagyot ment vasárnap a Continental Futófesztivál! Még reggel nyolc óra sem volt, s a Dugonics tér már megtelt emberekkel, akik mind-mind futócipőt húztak, hogy nem csupán a saját egészségükért, de a jó ügy érdekében is lefussák a három táv egyikét. Az esemény célja ugyanis nem is lehetett volna nemesebb: a nevezési díjakból befolyt teljes összeg ugyanis 100%-ban két szegedi szervezetnek ment: az összeg felével az idén 30 éves Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot támogatták, a bevétel fennmaradó része pedig a nagybeteg kisgyerekeknek a gyógyuláshoz erőt adó Reménysugár – a daganatos gyermekbetegekért alapítványhoz került. Horváth Sándor, a szegedi Continental gyárigazgatója maga is a futók között volt, méghozzá három kisfiával teljesítette a családi táv egy kilométerét, akik közül a legkisebb babakocsiban, a középső gyermek pedig apukája karjaiban vett részt a megmérettetésen.

“BÜSZKE VAGYOK ARRA, HOGY RÉSZE LEHETTEM ENNEK AZ ESEMÉNYNEK”

“Ez egy csúcsszuper rendezvény volt. Nagyon tetszett, hogy ennyi embert meg tudtunk mozgatni, s az, hogy én is el tudtam jönni a családommal külön nagy boldogság volt számomra. Az az öröm, hogy láttam az embereket, hogy tényleg teljes szívvel és lélekkel jöttek ide ki, s nemcsak a támogatás miatt, hanem azért is, hogy a saját egészségük érdekében tegyenek. Nagyon jól sikerült, s nagyon büszke vagyok arra, hogy része lehettem ennek az egésznek” – mondta el Horváth Sándor.

KÖZÖSSÉG, SEGÍTSÉG, EGÉSZSÉG

Mint a gyárigazgató hangsúlyozta, három dolog motiválta a Continental Szeged csapatát a grandiózus esemény megvalósításában:

  • az egyik, hogy egy kicsit visszaadjanak Szeged közösségének, melynek a Continental vállalat már évtizedek óta szerves részét képezi,
  • a másik, hogy népszerűsítsék az egészséges életmódot,
  • a harmadik pedig, hogy segítsenek.

Az utóbbi keretein belül egyszerre két elismert, nagyon fontos társadalmi-egészségügyi munkát végző szegedi alapítványnak segítettek, a futójegy-bevételek 50%-át a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatnak, a másik 50%-át pedig a Reménysugár – a daganatos gyermekbetegekért alapítványnak ajánlják fel, akárcsak a tavalyi évben.

KÖZISMERT SPORTOLÓK ÁLLTAK A JÓ ÜGY MELLÉ

A nemes cél érdekében nem maradhattak el az eseményről szegedi bajnokaink sem: ott volt velünk olimpikon hosszútávúszónk, Olasz Anna, a 19-szeres súlyemelő magyar bajnok Nagy Péter, és az IBO és WBO világszervezetek regnáló nagy-középsúlyú bajnoka, a Szeged Sportolója díjas Kiss Máté, akik mind-mind futócipőt húztak a jó ügyért. A reggel folyamán pedig a színpadon az IFBB PRO fitness-világbajnok Kiss Virág és Hamvai PG melegítette be a vendégeket. Velük a helyszínen készített élő bejelentkezéseinket az alábbiakban tudod visszanézni:

Nézd meg összefoglaló videónkat is a Continental Futófesztiválról, milyen volt a hangulat a Dugonics téren:

LE A KALAPPAL AZ ADAKOZÓ SZEGEDIEK ELŐTT: MÁSFÉL MILLIÓ FORINT JÖTT ÖSSZE A JÓ ÜGYÉRT

Az iskolakezdés előtt egy nappal rendezték meg Szeged legnagyobb családi futóeseményét, a 2024-es Continental Futófesztivált, amelyen ezer szegedi húzott sportcipőt, hogy futójegyével a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálatot, valamint a Reménysugár Alapítványt segíthesse. Szeptember elsején összesen másfél millió forintot gyűjtöttek össze az adakozó kedvű, egyben sportos szegediek a két alapítvány számára.

Operatőr: Magyar Andor

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb