Közélet

Botrányba fulladt Orbán Balázs kijelentése az Oroszországgal szembeni védekezésről, Magyar Péter szerint mennie kell a miniszterelnök mellől

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója nagy port kavaró kijelentéseket tett egy szerdán megjelent interjúban, amelyben Ukrajna aktuálisan vívott és Magyarország 1956-ban folytatott harca került szóba, valamint az Oroszországgal szembeni védekezés értelme és lehetősége. A politikus megjegyzésére sorra reagáltak a politikai élet képviselői, erősen bírálva az elhangzottakat.

Az Oroszországgal szembeni védekezésről beszélt szerdán Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója a Mandineren. A politikus a Kohán Mátyással együtt vezetett Stratégiai Részleg című műsor szerdai adásában beszélt a kormányt ért amerikai kritikákról és az 1956-os forradalomról – írja az Index.

NEM CSINÁLTUK VOLNA AZT, AMIT ZELENSZKIJ

„Pont 56-ból kiindulva mi valószínűleg nem csináltuk volna azt, amit Zelenszkij elnök csinált 2,5 évvel ezelőtt, mert felelőtlenség, mert látszik, hogy belevitte egy háborús védekezésbe az országát, ennyi ember halt meg, ennyi területet vesztett…” – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök politikai igazgatója a beszélgetésben. „Mondom még egyszer, az ő joguk, szuverén döntésük, megtehették, de ha minket megkérdeztek volna, akkor mi nem tanácsoltuk volna, azért, mert 56-ban az lett, ami lett” – hangsúlyozta a Mathias Corvinus Collegium kuratóriumi elnöke, állítását azzal magyarázva, hogy akkor „megtanultuk, hogy itt óvatosnak kell lenni, és óvatosan kell bánni a nagyon értékes magyar életekkel”. „Azokat nem lehet csak úgy odadobni mások elé” – tette hozzá.

NAGY PORT KAVART, SORRA REAGÁLTAK A POLITIKUSOK

Kijelentése nagy port kavart, csütörtökön több hazai politikus – köztük Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, valamint Magyar Péter, a Tisza párt elnöke – is reagált szavaira, értelmezve megjegyzéseit, amire Orbán Balázs Facebook-bejegyzésben vágott vissza.

Magyar Péter szerint „Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója minden határon túlment. Egészen felháborító mondatok hagyták el a száját, amellyel a XX. századi magyar történelem legfényesebben csillogó 13 napját sikerült az aljas napi propaganda kommunikáció oltárán feláldoznia. Ezekkel a mondatokkal Orbán Balázs megalázta a sok ezer magyar szabadságharcos emlékét, akik közül sok százan – ellentétben Orbán Balázzsal – az életüket is hajlandóak voltak feláldozni a hazájuk szabadságáért és függetlenségéért”. Magyar szerint Orbán Balázs ezen mondataival lábbal tiporta a magyar alkotmányosság és függetlenség alapjait is. „Ilyen ember nem tölthet be közhivatalt a magyar miniszterelnök mellett, távoznia kell még október 23. előtt.”

Mindezek mellett:

  • Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Facebookon reagált, szerinte a miniszterelnök politikai igazgatójának szavai azt jelentik, hogy „az Orbán-kormány ellenállás nélkül átadná Magyarországot az oroszoknak”.
  • Ungár Péter, az LMP-társelnök az MTI OS-en keresztül adott ki közleményt, ebben azt írta, „felmerül a kérdés: hány megyét, várost, települést adna át Orbán Balázs egy agresszornak? Számoljon be, pontosan mennyi magyar területet tart feláldozhatónak, a miniszterelnök pedig adjon választ, egyetért-e Orbán Balázs szavaival!”
  • A Párbeszéd a Facebookon reagált, a posztban az ellenzéki párt elképesztőnek nevezte Orbán Balázs kijelentéseit, az ellenzéki párt szerint a miniszterelnök politikai igazgatója csak azt nem mondta, hogy „Hajrá, Oroszország! Hajrá, oroszok!”

ORBÁN BALÁZS VISSZAVÁGOTT

“A háborús propagandasajtó vonatán nincs megállás. Magyarország álláspontja világos: nem látjuk értelmet a több mint két és fél éve zajló ukrán-orosz háborúnak, amiben több százezer ember meghalt, több százezer négyzetkilométer terület elveszett és egy ország megsemmisült. Hogy miért? A semmiért. A háborúnak nem szabadott volna elkezdődnie, illetve diplomáciai úton mielőbb véget kellett volna vetni neki. Mindenki sokkal jobban járt volna. 1956 magyar hőseit ezen mostani magyar állásponttal szembeállítani a külföldi finanszírozású propagandasajtó és a háborúpárti politikusok bevett módszere, amit felháborítónak tartok és minden alkalommal visszautasítok – ahogy az a mostani beszélgetésben is elhangzott” – írta közösségi oldalán Orbán Balázs. „Jó lenne, ha végre vége lenne a háborúnak és a háborúpárti hazudozásnak!” – zárta posztját a politikai igazgató.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb