politika
-
Közélet
Minden hónapra jut egy? Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője
Ma az összes alkalmazottnak tartott összaparátusi értekezleten jelentette be dr. Karsai Éva, hódmezővásárhelyi jegyző, hogy február 10-től felmondási idejét tölti,…
-
Kikapcs
Hont András beszabadul Hódmezővásárhelyre – újságírásról, közéletről és politikáról is lehet ma faggatni a Népkerti Sörkertben
Színes rendezvénysorozattal készül a Magyar Kultúra Napjára a Szeretem Vásárhelyt egyesület január 19. és 21. között. Többek között Hont András…
-
Közélet
A nap meglepetése: Tóth Péter átmasírozott Jakab Péterhez, csatlakozott A Nép Pártján Mozgalomhoz
“Újabb tapasztalt harcossal bővült A Nép Pártján Mozgalom csapata” – írta kedden délelőtt Jakab Péter a közösségi oldalán. Mint kiderült, a Jobbik Magyarországért…
-
Közélet
Botka László nem akar új pártot alapítani, és az országos politikába se kíván visszatérni, azért lépett ki az MSZP-ből, mert nem akart részt venni a végjátékban
A HVG-nek adott interjút Botka László, Szeged polgármestere, amelyből kiderült, hogy városunk első embere nem szeretne új pártot alapítani, illetve…
-
Szegedi Arcok
Megvan, miért lépett ki az MSZP-ből a szegedi politikus, Ujhelyi István: reformjavaslatait megfojtották, és megüzenték, hogy nincs helye
Békésnek nem nevezhető válás zajlik az MSZP és a pártból kilépő EP-képviselőjük, a szegedi Ujhelyi István között. A szocialisták szerint…
-
Közélet
Orbán Viktor: ha Brüsszel nem ad pénzt, majd szerzünk mástól
Az orosz-ukrán háború elhúzódására számít Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfőn a parlamentben úgy értékelt: a világgazdaságot összeesés, az európai gazdaságot pedig megroppanás…
-
Közélet
Itt a következő: újabb hitelmoratóriumot jelentett be a kormány
Az intézkedési csomag öt pontból áll, az érintettek pedig ezúttal nem mások, mint a gazdák. Vasárnap reggel jelent meg egy…