Sport

Két új játékossal gyúr a Szeged ellen a Vardar Skopje

Anyagi gondokkal küzd, most mégis két új játékost igazolt a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának címvédője, a Vardar Szkoje a MOL Pick Szeged elleni párharc előtt.

Egyikük a rutinos, az észak-macedón válogatott kapus Borko Risztovszki, aki korábban a német Bundesligában és az FC Barcelonában is védett.

Risztovszlki ellen nem lesz könnyű dolga Bodó Ricsiéknek (fotó: rkvardar.mk)

Nem a pénz miatt érkeztem, azért jöttem a Vardarhoz, hogy segítsek a túlélésben

– mondta Risztovszki, aki egyben azt is tagadta, hogy a hazatérésében politikai ambíciói játszottak volna szerepet.

Szintén a MOL Pick Szeged ellen készülhet a 20 éves Marko Misevszki is, aki tagja volt az idei kézilabda Eb-n szereplő észak-macedón válogatottnak, valamint a Vardar tavalyi BL győztes csapatának is, igaz, egyik csapatban sem kapott sok lehetőséget.

A nyolcaddöntő első mérkőzését Szkopjéban március 22-én 17 órától, míg a második összecsapást Szegeden március 29-én 17 órától rendezik.

kiemelt kép: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb