Mindenmás

Ilyen volt az első szegedi hétfő a különleges intézkedések árnyékában

A szegediek élete is szemmel láthatóan megváltozott a koronavírus következtében bevezetett különleges intézkedések hatására. Akár a gyógyszertárban, akár a Kormányhivatalban kellett ügyet intézniük. Szabó Dáviddal jártuk körbe a várost hétfőn:

A gyógyszertárak előtt nagy volt a sor, csak annyi ügyfél lehetett bent, ahány gyógyszertáros. Látható, elég sokan akartak gyógyszertárba menni:

A Csongrád Megyei Kormányhivatalnál sem várakozhattak belül emberek, csak aki éppen aktuálisan ügyet intézett. Itt is érdemes előzetes regisztráció után érkezni:

Az egyetem Tanulmányi és Információs Központja (TIK) is csütörtök óta határozatlan időre zárva van:

Akárcsak a TIK környékén található népszerű vendéglátó helyek:

De nem csak kocsmák lehetnek zárva, hanem akár éttermek is:

Valamint egy pizzásnál sem a megszokott rendben lehet enni:

A Mars téren is kevesebben voltak. Kézfertőtlenítőt viszont tudtak használni:

Napközben láthatóan kevesebben vették igénybe a tömegközlekedést. Ahogy arról korábban írtunk mi is, Szegeden a tömegközlekedésben március 18-tól átállnak a nyári menetrendre és megszüntetik az éjszakai járatokat.

A Szeged365-ön a következő napokban is figyeljük, mi a helyzet a szegedi utcákon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb