Közélet

Az egészségügyi dolgozók ingyen utazhatnak a helyközi járatokon, újabb maszkok és védőfelszerelés érkezik Magyarországra

Amíg a veszélyhelyzet érvényben van, az egészségügyi dolgozóknak nem kell fizetniük ezeken a járatokon. Ezt jelentették be az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján.

Az egészségügyi dolgozók a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatait használhatják ingyenesen. A korlátlan díjmentes utazási jogosultság az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által 2019-ben vagy 2020-ban kiállított „Utazási utalvány”, a személyi igazolvány és lakcímkártya együttes felmutatásával, utazási utalvány hiányában az egészségügyi szolgáltató vagy fenntartó által kiállított igazolással, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolvánnyal vehető igénybe. Az ITM korábbi rendelkezése alapján az utazási kedvezményre jogosító, 2020. március 31. napjáig érvényben lévő igazolványok, igazolások és utalványok a veszélyhelyzet megszüntetését követő tizenötödik napig érvényben maradnak.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy csökken a tömeg a közösségi közlekedésben, ami, ahogy fogalmazott, azt jelenti, az emberek komolyan veszik a veszélyhelyzetet és a korlátozó intézkedéseket.

Közben Szijjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter az MTI-nek azt mondta, hogy Kínából 27 tonnányi védőfelszerelés érkezik Magyarországra. Vasárnap pedig további két repülőgép 3 millió 270 ezer maszkot hoz Budapestre, hogy mindazok, akik az egészségügyi védekezésben részt vesznek, a kellő védőfelszereléssel legyenek ellátva. A miniszter azt is elmondta, a koronavírus elleni védekezésben hosszú távra kell berendezkedni, ez már beigazolódott, és a hosszú távú védekezést több területen kell végrehajtani.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb