Sport

Az amerikai kosaras nagyobb biztonságban érzi magát Szegeden, ezért itt maradt

Morris Curry, a Naturtex-SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapatának amerikai játékosa fizetéséről is lemondott, csak hogy maradhasson Szegeden.

A Magyar Kosárlabda Szövetség volt az egyik első a hazai szakszövetségek közül, amely gyorsan és nagyon határozottan lépett a kronavírus-járvány miatt kilalkult helyzetre. Márciusban lefújták a bajnokságokat, így az NB I/A-csoportos pontvadászatát is, amelyben a szegediek szerepeltek. Ennek értelmében ebben a szezonban nem hirdettek bajnokot és nem is esett ki senki. A klub és a játékosok között is kompromisszumos megoldás született.

Bonifert Domonkos, ügyvezető, Naturtex-SZTE-Szedeák: ” Eredetileg május végéig tartott volna a szezon, a szerződések is addig datálódtak. De március végével lezártuk a szezont mi is. Minden játékos elfogadta azt a megoldást, hogy erre az idényre időarányosan kapják meg a fizetésüket. Közösen próbáljuk vállalni a terheket. “

Jelenleg azokkal van szerződése a klubnak, akikkel két évre kötöttek. Jövőre a tervek szerint a fiataloknak még többet kell pályán lenniük.

Domonkos:” Természetesen az NB I/A-csoportjában szeretnénk indulni a következő szezonban is, de hogy milyen csapattal, az még teljesen képlékeny. Fogalmunk sincs, hogy a Szövetség és a klub szponzorai, támogatói hogyan “élik túl” a krízist és marad-e még pénzük, hogy a sportra is áldozzanak. Ettől függ minden. A legfontosabb, hogy megtartsuk a szakembereinket, de ez sem lesz könnyű mutatvány.”

A klubnál felfüggesztették a tagdíjak fizetését az utánpótláskorú játékosoknál, az edzések online zajlanak, illetve otthon.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb