Szegedi Arcok

Krónikus betegként a koronavírus járvány idején – egy szegedi újságírónő mesélt nekünk

Nap mint nap halljuk, hogy az idősek mellett a krónikus betegségtől szenvedő embereknek okozza a legnagyobb nehézséget a mostani járvány. Ráadásul létfontosságú vizsgálatok maradnak el az ő esetükben. Tóth Andrea szegedi újságíró mesél saját kálváriájáról.

Tóth Andrea és édesanyja krónikus betegek, nem csak a koronavírustól félhetnek, de kezeléseik is elmaradnak (Fotó: Tóth Andrea hozzájárulásával)

Andreának nem pusztán azért rossz a bezártság, mert nem tud kimozdulni, hanem neki minden nap negyed órát kötelező sétálnia, hogy ne kerüljön kerekesszékbe krónikus betegsége miatt.

Andrea helyzete csak még nehezebb, hiszen gondoskodniuk kell beteg, ágyhoz kötött édesanyjukról is. Ebből természetesen a tágabb család sem tudja kivonni magát, igaz, nem is akarják. Mert a család mégis csak erre való, a legnehezebb helyzetekben kiállni egymás mellett. Márpedig a nehézségekből most bőven kijut. Hallgasd meg a Tóth Andreával készített interjút:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb