Közélet

NNG: több, mint 100 főt bocsátanak el, Szegeden is létszámleépítés lehet

Csoportos létszámcsökkentést jelentett be az autós navigációs és kibervédelmi megoldásokat fejlesztő NNG, és a döntés társaság alkalmazottjainak 20 százalékát érinti, ami több mint száz főt jelent – adta hírül az Index.

A leépítés minden területet érint a cégnél. A döntést részben a Covid-19 járvánnyal magyarázzák, amely az autógyártókat éppen olyan érzékenyen érinti, mint a beszállítóikat, és az NNG úgy látja, a szűkülő piacon a cégeknek lassítaniuk kell.  

Fotó: Glassdoor.hu

Az NNG már korábban belefogott egy nagy átszervezésbe. Egy évvel ezelőtt ez az akkori 900 fős létszám 10 százalékát érintette, és akkor is az autóiparban bekövetkezett változásokkal magyarázták a leépítést. Kicsi az esélye annak, hogy az állam dobjon nekik mentőövet a járvány miatt, mert az informatika és a szoftverfejlesztés nem tartozik azon veszélyeztetett iparágak közé, amelyre érvényes lehet az állami bértámogatás.

Fotó: Autószektor

De vajon hogyan érinti mindez a szegedi NNG kollégákat? Meg nem erősített információink szerint a napfény városában is várhatóak elbocsájtások, megkerestük az illetékeseket, amint megjön a hivatalos válasz, közzétesszük.

Forrás: blog.iroda.hu

Forrás: index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb