Sport

Birkás Balázs szerint lehet, hogy a szegedi vébét is kár csúsztatni

Az NKM-Szeged VE világbajnok kajakozója Szegeden van és még pár napig egyéni edzéseket végez otthon. Egyelőre nem tudja, hogy milyen versenyszámokban indulna a szeptemberi világbajnokságon, de bízik benne, hogy – amennyiben tényleg lesz a Maty-éren vébé – az nem befolyásolja irracionális eredményekkel az olimpiai indulási jogokat.

Otthoni edzés, pihenés, tanulás, Spencer. Nagyjából így néznek ki Birkás Balázs napjai, mióta sietve hazatért a melegvízi edzőtáborból. Gyorsan kellett távozni, mert a járvány miatt kezdték leállítani a légiközlekedést. De a gyorsasággal soha nem volt gondja Balázsnak, hiszen a sprint távon, 200 méteren szerezte világbajnoki címeit is.

Forrás: Birkás Balázs facebook

A hazaérés óta a bizonytalanság volt az úr, de nemrég kiderült, hogy az olimpia jövő évre, a világbajnokság pedig júliusról szeptemberre kerül.  Ez utóbbi még csak egy terv a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetségtől, amihez számos feltételnek teljesülnie kell. Balázs szerint is vannak még erős kérdőjelek a Szegedre tervezett idei egyetlen nemzetközi megmérettetés körül.

Balázs: „Az eddigi évek alapján szeptember hónapunk volt mindig a “nyári” pihenőnk, hogy októberben időben el tudjuk kezdeni a felkészülést. Ezt majd jól kell abszolválnia a versenyzőknek, meg az edzőknek is az előre tervezéssel. Sőt, arra is kíváncsi leszek, hány ország fog jelentkezni, és azokból az országokból is hányan fogják vállalni a versenyzést. A véleményem ugyan az, mint az Olimpiáról. Ha azt sem volt értelme csúsztatni a sok akadály és esélyegyenlőtlenség miatt, akkor ennek sem látom annyira. Egy jó dolog van benne, hogy aki tud készülni és szeretne versenyezni, az fog is majd tudni. Viszont remélem, hogy a nem mindennapi körülmények között elért eredmények nem fogják irracionálisan befolyásolni a jövő évi válogatást az Olimpiára.”

A Szeged365.hu azt is megkérdezte Balázstól, hogy milyen versenyszámokban indulna a világbajnokságon.

Balázs: ”Amíg nincs meg a válogató időpontja és a válogatási elvek sem, addig nehéz bármit is tervezni, de ami biztos, hogy egyéniben el lehet indulni, az ember magával tud a legkönnyebben dűlőre jutni.”

A csúcsformát tehát a jövő évi olimpiára kell elérnie mindenkinek, aki indulni szeretne. Ez egy nagyon hosszú út lesz, aminek jövő hét elején vág neki Balázs. Addig pedig marad Spencer és az amerikai foci. Mármint a sorozat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb