Sport

Vége a röplabda szezonnak – a szegedi férfi csapat marad a legjobbak között és a feljutásra még a női csapatnak is van esélye

A Magyar Röplabda Szövetség közleményben tájékoztatta a hazai klubokat, hogy a Kormány intézkedései alapján biztossá vált, a koronavírus-járvány miatt nem lehetséges befejezni a 2019-20-as szezont, ezért törli a sorozatokat. A kiesésekről és a feljutásokról még egyeztetnek az érintett csapatokkal, köztük az SZRSE-vel is.

Hosszú idő után jutott vissza az elit ligába, vagyis a legjobbak közé a szegedi férfi röplabda csapat tavaly. Ez az eredmény a Szegedi Röplabda Sportegyesületnél másfél évtizede zajló, tudatos és lelkiismeretes építkezésnek köszönhető. A Vidux-Szeged RSE csupa saját nevelésű játékossal vágott neki a szezonnak, akik vagy még tanulmányaikat folytatják vagy főállásban dolgoznak a röplabdázás mellett. Így a cél az volt, hogy a profik között, az NB I-ben maradjanak a szezon végén is. A lányoknál már tavaly is felcsillant az Extraligába jutás lehetősége, idén ez már realitás is lett volna. Hogy kinek hogyan sikerülhetett volna az év, az már nem fog kiderülni, így a csonka-szezont értékelte Dávid Tibor, az SZRSE ügyvezető-elnökhelyettese.

Tibor: „Az utánpótlás csapataink mellett mindkettő felnőtt csapatunk eredményére és játékára büszkék lehetünk. A lányoknál a csoport bajnoki címét ünnepelhettük és kíváncsian vártuk a végjáték eredményét, ami így elmarad. A férfi csapatunkat a bizonyítási vágy hajtotta és biztos vagyok benne, hogy a fiúk a pályán, versenyhelyzetben harcolták volna ki az NB I-ben maradást. A helyzet miatti csalódottság erőt adhat a következő szezonra.”

Az ügyvezető, a Szeged365.hu-nak adott interjújában a köszönet és az aggodalom is helyet kapott.

Tibor:” Nagyon köszönjük az edzőink és a teljes stáb munkáját! Köszönjük a támogatók – Szeged MJV, a szponzorok, az MRSZ – bizalmát, amit igyekszünk a jövőben is meghálálni. A jelenlegi helyzetben a bajnokságok lezárásánál számomra fontosabb, hogy mielőbb véget érjen ez a „rémálom”. Ezekben a napokban az európai eseményeket látva, arra kell összpontosítanunk , hogy Magyarország ne kerüljön hasonlóan nehéz helyzetbe, mint más országok, ahol jelenleg komolyabb következményekkel járt a vírus megjelenése. Szomorú vagyok, hogy a bajnokságok nem fejeződhetett be, de azt is gondolom, hogy jelen helyzetben az emberek, kiemelten az idősek biztonsága a legfontosabb.”

Fotó:Kocsis Alíz

A Szegedi RSE stábja jelenleg is dolgozik és elvégzi a szükséges feladatokat ahhoz, hogy a folytatás zökkenőmentes legyen. A klub az első perctől kezdve betartja a vírus elleni védekezéésel kapcsolatos szabályokat és a munkatársaik is csak online vagy telefonon tartják a kapcsolatot. A szezon teljes és végleges lezárása a klubok és az MRSZ egyeztetései után történhetnek meg, legkésőbb április végéig.


- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb