Közélet

9 ember lejöhetett a lélegeztetőgépről, 500 ezer maszk Üzbegisztánból

A járvánnyal kapcsolatban természetesen sokkal több a rossz hír, de azért szívet melengető tud lenni, ha meggyógyult emberekről lehet olvasni. Márpedig szerencsére lehet. Üzbegisztán ezzel párhuzamosan 500 ezer maszkot küld Magyarországnak.

Ráadásul ez a 9 beteg az intenzív osztályt is elhagyhatta, közölte az országos tisztifőorvos. Ezzel párhuzamosan jelentette be Szíjjártó Péter Külgazdasági és Külügyminiszter, hogy Üzbegisztán 500 ezer maszkot küld Magyarországnak, az ezeket szállító repülőgép kedd este érkezik meg.

A miniszter közölte, Közölte: a kihívások mindenütt ugyanazok, az üzbég kormány is azon dolgozik, hogy megtalálja az egyensúlyt az egészségügyi intézkedések szigorúsága és a gazdaság működőképességének fenntartása között. Egyetértettek, hogy “mindkettő az állam felelőssége”: megvédeni saját polgáraik egészségét és életét, ugyanakkor biztosítani a gazdaság működőképességét, újraindításának és újbóli növekedésének a lehetőségét.

A maszkok már úton vannak Bakuba, ahova repülőgép indult Budapestről, és az átrakodást követően ez a gép kedd estére érkezik vissza a szállítmánnyal, mondta Szíjjártó.

Sajnos nem csak jó hírekről számolhattunk be a mai napon. 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek, 122 főre az elhunytak és ugyanennyire a már gyógyultak száma. Mindez 54 új beteget és 13 halálesetet jelent 24 óra alatt. Csongrád megyében 4 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ma reggelre 51-re nőtt a megyei fertőzöttek száma.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb