Közélet

Országos nonprofit honlap is segíti a szegedi termelők és a vásárlók összekapcsolódását

Az online tér előtérbe került a koronavírus járvány okán, az agrárszektorban is. A mai napon beszámoltunk róla, hogy hirdetési felülettel szeretné segíteni a termelők és a vásárlók egymásra találását az Agrárminisztérium országosan. Hasonló és hatékony honlap azonban már Szegedtől 10 km-re, több mint egy éve létezik.

Arról korábban beszámoltunk, hogy hirdetési felülettel szeretné segíteni a helyi termelők és potenciális vásárlóik összekötését az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

A módszer azonban, nonprofit jelleggel, már 1 éve működik Csongrád megyében, Microker Bt. honlapján, ami szerdán délutántól fog ismét üzemelni, 16 órától. Cikkünk kapcsán megkereste szerkesztőségünket Lengyel Éva, a Microker Bt. tagja. Elmondta, ők 1 éve üzemeltetik ezt a nonprofit jellegű oldalt. A lényege, hogy termelők regisztrálhatnak rá ingyenesen, a vásárlók pedig szintén kötöttségek nélkül, tehát ingyenesen kereshetnek rá termékekre. A program segítségével meg lehet adni a termelő székhelyét/lakhelyét, és ez alapján 50 km-es körzetben tud a vásárló rákeresni az adott terményre. Így arra, hogy például hol vannak almatermesztők.

Forrás: kornyezettudatoselet.hu

Nehéz a helyzetük, mondta Lengyel Éva, mert mivel egy Bt. fenntartásában végzi ezt a tevékenységet, valójában sehova sem pályázhat, sem az oldal fenntartásában, sem mondjuk a szállítást illetően, bár erre reméli, hamarosan megoldást talál. Lengyel Éva azt is elmondta, a honlapjának előnye az, hogy nem kell adminisztratív köröket futni. Ennek ellenére a termelőknek regisztrálni kell magukat, hiszen nekik a hatóságok előtt igazolni kell, hogy tevékenységük a törvényeknek megfelel. A vásárlónak viszont nincs regisztrációs kötelezettsége. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alkalmaz ilyen programot, azonban ez meglátása szerint sokkal bürokratikusabb, 2-3 hét is eltelhet a regisztrációs kérelemhez képest a regisztráció teljesítéséig.

Ennek ellenére mind a Nébih, mind a Kamara kezdeményezése dícsérendő. Azonban, teszi hozzá, tudni kell, hogy a termelőket nagyon nehéz rávenni a megjelenésre, ehhez rendszeres kapcsolattartás szükséges. Ugyanis sok termelő nem használja az online teret, sokuknak ez teljesen új. Nem elég, mondja Lengyel Éva, hogy csak létrehozunk egy felületet, kell a rendszeres odafigyelés, a kapcsolattartás, a regisztrációk kezelése, a tartalom frissítése.

Természetesen a koronavírus járvány miatt ezen felületek szerepe megnőtt. Ahogy Lengyel Éva elmondta, őt is sokan megkeresték a termelők közül, hogy regisztráljanak. Előny még, hogy a Microker program érzékeli, hogy hol van az az ember, aki keres. Így például esetünkben, ha én mint vásárló fellépek az oldalra, akkor az adott termékre Szeged 50 km-es körzetét jelöli meg. Nincs is értelme többnek, mondja Lengyel Éva. Annak van, ha minél közelebb, lokálisan vásárolunk. Ki tudjuk választani a legközelebbi árust, de megnézhetjük áruinak néhány egyéb jellemzőjét is, képet kaphatunk róla, mint vásárló. Kereskedők nem regisztrálhatnak, csak akik saját terméket kívánnak eladni.

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu

Az oldalon már több mint 600 termelő, vásárlókkal együtt 2200 tag regisztrált és a mostani helyzetben folyamatos az új termelők regisztrációja. A Microker – Vásárolj Közvetlenül Termelőktől! csoportban is 7600 tag van, napi szinten tartják egymással a kapcsolatot a termelők és vásárlók.

A Microker honlapja, ahogy írtuk szerda 16 óráig nem működik, technikai okokból éppen karbantartás alatt áll. De onnantól kezdve ismét lehet és érdemes is nézni és regisztrálni.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb