Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: Kálmán Marcell, a kenus világbajnok, aki “bedugította” Ausztrália leghíresebb strandját

Marci tőzsgyökeres szegedi, aki eredetileg másfél évre indult a kenguruk földjére, de tizenöt éve él Sydneyben, ahová 80 dollárral a zsebében és angoltudás nélkül érkezett. Az első hónapokban a lovak istállóját takarította, később egyszerre négyszáz embert mozgatott meg Ausztrália leghíresebb strandján.

A DÓZSÁBÓL 80 DOLLÁRRAL SYDNEYBE

Négyes kenuban lett ifjúsági világbajnok 1999-ben a szegedi kenus, aki a Dózsa György Általános Iskolában ismerekedett meg a sportággal, Kása Ferencnek köszönhetően. Később az olimpiai bajnok Vajda Attila trénere, Vécsi Viktor volt a mestere. Az ifi világbajnoki cím megszerzése után, azonban új kalandokra vágyott és meg akart tanulni angolul. Ausztrália mindkét szempontból jó úti célnak tűnt.

Zsebében nyolcvan dollárral szállt le a repülőről Sydneyben. A szállása két hétre volt kifizetve, az iskola pedig fél évre, de a határellenőrzésen még azt sem nagyon tudta elmondani, hogy mi az utazása célja. Ennek ellenére beengedték. Az első időszakban jól jött az állóképesség, amikor hajnali fél háromkor hét kilométert kellett futni a lovak istállójáig, ahol hivatalos munkát kapott, az állatok gondozását, karámjuk takarítását. Amikor az éjszakai műszak véget ért, kezdődött a nappali padlócsiszolás, majd estig az iskola. Ez a mókuskerék nyolc hónapig tartott, ami alatt angolul is megtanult és padlót csiszolni is.

Bondi beach – az álmok strandja

AMIKOR EGY SZEGEDITŐL “BEDUGUL” BONDI BEACH

Marci:Ausztráliában nem az számít, ki vagy és milyen papírjaid vannak, hanem hogy mit szeretnél elérni és kit ismersz. Ebből a szempontból a Bondi Beach és a bulik a legjobb állásközvetítő helyek. Én is itt találtam rá arra az útra, ami a mostani helyzetemig vezetett. Egy teniszklubban kezdtem el masszőrködni, gyakorlatilag ösztönösen. A tulajdonosnak felajánlottam, hogy a masszázs mellett edzéssel is segíthet magán és innetől nem volt megállás.”

Előbb a klub teniszezői, majd egyre többen lettek a kuncsaftjai. Egyéni edzéseket tartott a teniszezőknek és közben elvégzett egy személyi edzői képzést. Ezt követte – már egy bérelt edzőteremben – egy franchise tréning módszer, négy évig. A váltás ismét a víz partjához kapcsolható, mint annyi fontos döntés Marci életében.

Marci:”Bondi beachen kezdtem el a saját cégemet építeni. Először csak pár embernek, majd egyre több edzővel tömegeknek tartottunk edzéseket. Az egyik legnépszerűbb a Magyarországon “kiütő” néven ismert labdajáték volt, amit Ausztráliában is imádtak az emeberek, de szinte mindenre volt emberem a baba-mama tornától a testépítésig. A dolog annyira beindult, hogy volt olyan hajnali felmérésünk, amikor egyszerre több, mint négyszáz ember jelent meg a parton, hogy lefussák az 1 km-es távot. Ezzel csak az vot a baj, hogy olyankor sokan vannak egyébként is és a futásra alkalmas sáv 4 méter széles. Bedugult a Bondi beach!”

A kenuzás a régi szerelem, az apaság pedig az új

A többi edzőnek persze szemet szúrt, sőt szúrta a szemét a siker, ezért szépen lassan “elüldözték” Marcit a partról, de nem esett kétségbe, hanem különböző helyeket bérlet a városban és oda irányította a mozogni vágyókat. Egy nap pedig jött egy telefon.

EGYETEMI PROJEKT

Marci:”Egy ismerősöm ismerőse hívott fel Sydney legnagyobb és legelismertebb egyeteméről, a New South Wales Universityről. Akkoriban volt egy hullámvölgy az ausztrál úszók teljesítményében és ezt egyetemi program keretében szerették volna megváltoztatni, ehhez pedig kellettek az új impulzusok, arcok. Erőnléti edzőként szálltam be a projektbe, ami jelenleg is tart. A 12-17 éves korosztállyal foglalkozom és a tanítványaim közül az egyik tehetséges fiú már háromszor jutott ki a junior világbajnokságra.”

Közben a gyakrolati pszichológia is elkezdte foglalkoztatni Marcit, és jelenleg már “mindset coachingokat” is tart, vagyis étevezetési tanácsokkal segít. Kuncsaftjai vannak az USA-ból, Új-Zélandról és Angliából is. A koronavírus-járvány miatt jelenleg Sydneben is üresek az utcák, így Marci sem jár be az egyetemre, de online módon továbbra is tart edzéseket, képzéseket. Valahogy így:

A kenuzás a mai napig megmaradt

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb