Mindenmás

A mentőállomás dolgozóinak adományozott vitamincsomagot a szegedi doktornő

Dr. Tápai Mária az Integratív Megoldások Szakorvosa gondolt egy nagyot és a járványhelyzetben hozzátett valami nemeset ahhoz, hogy a hétköznapi hősök – akik nap, mint nap tesznek értünk – talpon tudjanak maradni és egészségesek legyenek. A doktornő a kórházon kívül segít az embereknek a normál testi és lelki egészség megtartásában, most azokra a kollégákra is gondolt, akik a mentőállomáson a járvány alatt is folyamatosan dolgoznak.

A héten került sor arra, hogy Dr. Tápai Mária átadjon egy hatalmas vitamincsomagot a mentőállomás dolgozóinak. Mária elmondta a Szeged365.hu -nak, hogy úgy érezte, szeretne valami jót hozzátenni a járvány-helyzethez és az értünk dolgozókat meglepni. Hozzátette, hogy mivel például maszkokat nem gyárt, arra gondolt: kapjanak a szegedi mentősök egy kis vitaminlöketet. Felvette a kapcsolatot a mentőállomás vezetőjével, aki szívesen vette az adományt.

A doktornő elmesélte azt is, hogy amikor végzett az orvosi egyetemen, mentős szeretett volna lenni, de épp nem volt szabad pozíció Szegeden. Viszont a mai napig tudja és látja, hogy kollégái erőn felül tesznek értünk akár járvány van, akár nem. Szükség van még a munkájukra, szerette volna éreztetni velük, hogy megbecsüli őket és értékeli azt a sok energiát, amit a lelkiismeretes munkájukba fektetnek. Ez biztosan sikerült, hiszen a mentőállomás vezetője örömmel vette át a csomagot, aki mind a 108 kolléga között osztja majd szét a vitaminokat.

Dr. Tápai Mária arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben módjában áll más vállalkozónak, cégnek, magánembernek segíteni a szegedi mentősöknek, lássák meg bennük az embert és segítsenek, hogy még nagyon sokáig tudjanak a munkájukban helytállni.

Korábban már beszámoltunk egy mentősöknek szánt adományról. Az erről szóló cikket itt olvashatod:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb