Mindenmás

Két tökéletes napot tudhat maga mögött a megyei Vöröskereszt

Ahogyan arról az elmúlt napokban többször is írtunk, igen csak ingadozó a véradók száma a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezeténél. Az elmúlt két nap azonban tökéletesnek bizonyult.

“Továbbra is változó, hogy hogyan alakul a véradók száma, most azonban egy majdnem tökéletes napon vagyunk túl Csongrád megyében! Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy a külső helyszíni véradásainkon sokan vettek részt. Illetve a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete úgy látja, hogy a rendszeres híradások érezhető mozgósító erővel bírnak, ezért aztán híreink rendszeres közzétételét ezúton is kiemelten köszönjük!” – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete közölte: április 15-én, szerdán 74 egészséges véradó mentett életet. És mivel ezen a napon a tervek szerint 75 véradóra lett volna szükség a minden szempontból megfelelő vérellátáshoz, a visszaesés szerdán elhanyagolható, mindössze: -1 százalék lett. Ennek ellenére a hullámzó részvétel miatt továbbra is arra kérnek minden egészséges Csongrád megyeit, hogy adjon vért, ha teheti.

Arról, hogy hol és mikor van minderre lehetőség alább írtunk:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb