Közélet

118 betegágy Szegeden a lézerközpont területén, a járványhelyzet miatt

A Szegedi Tudományegyetem járványügyi tervében meghatározott mintegy 1100 betegágy kialakításának újabb fázisaként 118 ágyat helyeztek el az ELI-ALPS lézeres kutatóközpont területén. A központ speciális szűrőberendezésekkel ellátott csarnokaiban szükség esetén a kritikus állapotú betegek ellátása történne. A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükséges konténerbázis előkészületi munkálatai is megkezdődtek.

A Szegedi Tudományegyetemnek összesen 1093 koronavírusos betegek ellátására alkalmas ágyat szükséges felszabadítania, melyből 364 ágynak lélegeztetésre is alkalmasnak kell lennie. Annak érdekében, hogy ez megvalósuljon, a Szegedi Tudományegyetem és az ELI lézerközpont összefogott. Prof. Dr. Szabó Gábor, a lézerközpont vezetője felajánlotta az intézet két csarnokát, arra az esetre, ha a járványügyi helyzet jövőbeli alakulása szükségessé tenné a fertőzött betegek ellátását.

Fotó: ELI-ALPS

Az 1400 négyzetméteres osztály – az ELI alaprendeltetéséből és szigorú biztonsági előírásaiból fakadóan – kiválóan alkalmas arra, hogy biztosítsa a fertőzött betegek ellátását, hiszen a speciális szűrőberendezésekkel negatív légnyomás hozható létre, így kizárható a vírus kijutása az intézményből. Az ellátóhelyen összesen 118 ágyat helyeztek el, melyekhez kiépítették az oxigén csatlakozást. A „kórtermekben” kizárólag kritikus állapotú páciensek ellátása történne, addig amíg az intenzív lélegeztetési igény fennáll. Ezt megelőzően, illetve ezt követően a páciensek ellátása a Kálvária sugárúti II-es kórházban zajlana.

a szegedi II-es kórház (fotó: Szabó Dávid)

A kihelyezett járványügyi ellátóhely működéséhez szükség van kiegészítő létesítményekre is, ahol az egészségügyi dolgozók fertőtleníthetik magukat, átöltözhetnek. Ennek biztosítására egy közel húsz konténerből álló, berendezett komplexumot épít a Szegedi Tudományegyetem a lézerközpont közvetlen közelébe. A mobil elemekből álló kiszolgálóhelyiségek telepítésének előkészítő munkájára – az egyetem kórházparancsnokának közreműködésével – a Magyar Honvédséget kérték fel. Az előkészületi munkákban a MH. 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonái nyújtottak segítséget.

Forrás: SZTE Sajtó

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb