Közélet

Szegeden is megnőtt az óvodák iránti igény

Szegeden is megnőtt az óvodák iránti igény. A koronavírus-terjedésének megfékezése érdekében hozott kijárási korlátozások enyhítésének köszönhetően Szegeden is, csak úgy, mint több megyei és vidéki városban a szülők kérésére újabb intézményeket nyitnak meg és további csoportokat indítanak.

SZEGED

Szegeden az önkormányzat tájékoztatása szerint a bölcsődékben és óvodákban is napról-napra jelentősen növekszik az igény. Hétfőn a négy ügyeletes bölcsődében 77 gyermeket gondoztak, a 12 ügyeletes óvoda 51 csoportjában pedig 208-ra felügyeltek a létszámkorlátok betartása mellett.

CSONGRÁD

Csongrádon a növekvő igények alapján már két bölcsődében tartanak ügyeletet, a működő óvodák száma is egyről négyre emelkedett hétfőtől – közölte Bedő Tamás polgármester.

Fotó: Szabó Dávid

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY

Hódmezővásárhelyen mivel az öttagú csoportok miatt lényegesen csökkent a bölcsődék és óvodák kapacitása, munkáltatói igazolást kérnek a szülőktől – mondta Márki-Zay Péter polgármester, aki azt kérte, a korlátozott befogadóképesség miatt a családok csak valóban indokolt esetben vegyék igénybe ezt a szolgáltatást.

MAKÓ

Makón az eddigi ügyeletes óvoda mellett két újabb tagintézmény is kinyitott – közölte Farkas Éva Erzsébet polgármester.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb