Mindenmás

Ocean’s Twelve, szegedi verzió: siklóernyővel csempésztek marihuánát

Vádat emeltek három férfival szemben, akik 2018 augusztusában 18 kilogramm marihuánát csempésztek Magyarországra egy motoros siklóernyővel – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség.

A három férfi régebb óta ismerte egymást, együtt dolgoztak egy szegedi cégnél. A vádirat szerint elhatározták, hogy szerbiai kapcsolatukat felhasználva kábítószert csempésznek Magyarországra, kihasználva egyikük motoros siklóernyőzésben való jártasságát.

2018 májusától több alkalommal átmentek a határ vajdasági oldalára, hogy felszálláshoz alkalmas területet keressenek, amit meg is találtak Horgos közelében. Augusztus 13-án Újvidéken szereztek 18 kilogramm marihuánát, amit 17 csomagban elrejtettek. Augusztus 30-án este újra Horgosra mentek, összeszerelték a motoros siklóernyőt, majd sötétedés után egyikük a kábítószert magához véve felszállt, és 10 perc elteltével átrepült a határzár felett, de röviddel később a motor meghibásodott, így a férfi kényszerleszállást hajtott végre Tiszasziget közelében. A vádlott landolás közben farokcsonttörést szenvedett, de arra még volt ereje, hogy elrejtse a kábítószert a határrendészek helyszínre érkezése előtt. A férfit kórházba vitték, a drogot pedig a másnap tartott helyszíni szemle során megtalálták.

A szakértői vélemény szerint a drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség mintegy másfélszerese. Szanka Ferenc közölte, a férfiakat különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettével vádolja.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb