Mindenmás

Drasztikusan visszaesett a véradók száma a megyében

Drasztikusan visszaesett a véradók száma a megyében. A minap három helyszínen kellett elhalasztani a véradást, ami nagy csökkenést eredményezett, jelezte a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete. Akik azt is elmondták, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet kezdete óta még soha nem voltak ennyire kevesen vért adni, mint az elmúlt napon. A szervezet bízik abban, hogy az újabb külső helyszíni véradásokkal mérséklődhet a visszaesés.

Május 12-én, kedden mindössze 22 egészséges véradóhősünk jött el életet menteni! Eredetileg úgy terveztük, hogy erre a napra 105 véradóra van szükség a minden szempontból megfelelő vérellátáshoz. Így kedden drasztikus volt a visszaesés: -79 százalék! Mivel az elmúlt időszakban csak lassú javulást láthattunk, így változatlanul arra kérünk minden egészséges Csongrád megyeit: adjon vért, ha teheti.” – fogalmaztak a Szeged365.hu-hoz eljuttatott közleményükben.

Archív

A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete ezeken az intézeti helyszíneken és időpontokban várja május 24-ig rendszeres, visszatérő és új véradóit:

SZEGED – Vérellátó Központ, Honvéd tér 4.:

Május 13. 11:00-18:00

Május 14. 11:00-18:00

Május 15. 11:00-18:00

Május 18. 11:00-18:00

Május 19. ZÁRVA

Május 20. 11.00-18:00

Május 21. 11:00-18:00

Május 22. 11:00-18:00

HÓDMEZŐVÁSÁRHELY – Vérellátó Osztály, Dr. Imre József utca 2.:

Május 14. 7:30-10:00

Május 18. 7:00-9:00

Május 21. 7:30-10:00

Archív

MAKÓ – Véradó Állomás, Kórház utca 2.:

Május 14. 8:00-11:00

Május 18. 8:00-11:00

Május 21. 8:00-11:00

SZENTES – Vérellátó Osztály, Sima Ferenc utca 44-58.:

Május 13. 7:30-12:00

Május 14. 14:00-17:00

Május 19. 7:30-12:00

Május 20. 7:30-12:00

Május 21. 14:00-17:00

Archív

A Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete ezeken a külső helyszíneken és időpontokban várja május 24-ig rendszeres, visszatérő és új véradóit:

Május 16. szombat 8:00-12:00

Ruzsa, Művelődési Ház

6786 Ruzsa, Tömörkény tér 1.

Május 19. kedd 9:00-15:00

Kistelek, Klebelsberg Kulturális Központ

6760 Kistelek, Petőfi utca 7.

Május 19. kedd 14:00-18:00

Mindszent, Keller Lajos Művelődési ház

6630 Mindszent, Szabadság tér 37.

Archív

Május 23. szombat 10:00-14:00

Szeged, Tölgyeskert – Hit Gyülekezete

6728 Szeged, Pihenő park 1.

Május 23. szombat 8:00-10:00

Hódmezővásárhely, Újvárosi Olvasó Kör

6800 Hódmezővásárhely, Visszhang utca 10.

Minden véradó ajándékban részesül.

FONTOS: Aki vért ad, vigye magával azonosító okmányát, lakcím és TAJ-kártyáját!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb