Közélet

303 laptopot kapott ajándékba a szegedi Ágota Alapítvány

303 laptopot kapott ajándékba a szegedi Ágota Alapítvány, ami hazánk második legnagyobb gyermekotthon fenntartója. A Roche Magyarország Kft. a koronavírus-járvány kitörését követően 30 milliárd forintot ajánlott fel a digitális oktatás megsegítésére az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoportnak.

Az eszközöket az akciócsoport vezetője, Révész Máriusz, országgyűlési képviselő adta át ma délelőtt Szegeden az alapítványnak. Az akciócsoport egyébként már járt a tápéi Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató Dr. Foltán József Gyermekotthonban, ahol felmérte a terepet és, ahol már eszközöket is elhelyezett annak érdekében, hogy a digitális oktatás az első perctől kezdve zökkenőmentesen menjen a világjárvány idején.

Révész Máriusz kiemelte, hogy nagyon sok megható pillanat áll a hátuk mögött az elmúlt időszakból és azt is hozzátette, hogy a magyar emberek szépen helyt álltak és rengeteget segítettek rászoruló polgártársaikon a koronavírus-járvány idején.

Fotó: MTI

Dr. Simon Attila István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szintén jelen volt az eszközök átadásakor, ahol kiemelte: az Ágota Alapítvány rengeteg gyermekről gondoskodik az év minden szakaszában, így az adomány a legjobb helyre került, a szervezet pedig eddig is és ezután is a kormány jó partnere lesz a családbarát gyermekvédelemben.

A Roche Magyarország Kft. egyébként nem először segít a bajba jutottakon. Korábban gyógyszeradományt biztosított a rászoruló fertőzötteknek, valamint 20 millió forint anyagi támogatást nyújtott a kórházak és a koronavírus-járványban közvetlenül érintett intézmények és szervezeteknek.

Fotó: MTI

Kiss-Rigó László, szeged-csanádi megyéspüspök az ajándékok átadásakor kiemelte, hogy végtelenül hálás az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoportnak az Ágota Alapítványnak átadott adományért.

Végezetül pedig Kothencz János, a Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója is köszönetet mondott és megerősítette azt, hogy a laptopok a leghatékonyabb eszközök jelenleg a digitális oktatásban való részvételben.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb