Mindenmás

Az új, tíz és húszforintosokra a vásárhelyi grafikus műve kerül

Az új, hamarosan kibocsátásra kerülő tíz és húszforintosokra a hódmezővásárhelyi, Kovács Krisztina grafikus művei kerülnek. A Magyar Nemzeti Bank által meghirdetett éremtervezői pályázat tematikája a veszélyhelyzetben tevékenykedő hősöket kívánja megtisztelni.

A 345 pályamű tehát a “Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek” koncepcióra épült, amelyek közül a legjobbnak a térségben élő, Kovács Krisztina műve bizonyult. A győztes terv fókuszában a névtelen hősök szív alakba foglalt, sematikus ábrázolása jelenik meg.

Az MNB két különböző címletű forgalmi érme emlékváltozatának kibocsátásával fejezi ki elismerését, tiszteletét a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiemelkedő szerepet vállaló honfitársainknak, többek között az egészségügyi-, kereskedelmi-, köztisztasági- és logisztikai területen dolgozóknak. A társadalmi összefogást erősítendő, az MNB nyilvános pályázatot hirdetett a Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek tematikájú 10 és 20 forintos forgalmi érme-emlékváltozatok tematikai oldalának megtervezésére

A 2-2 millió példányban forgalomba kerülő új érmékkel várhatóan július folyamán találkozhat először a nagyközönség.

A 10 és 20 forintos forgalmi érmék névértékes oldala, valamint az érmék pereme (recézettsége) változatlan formában jelenik meg, míg (közös éremképpel megjelenő) tematikai oldaluk megtervezésére az MNB április 18. és május 10. között hirdetett nyilvános pályázatot.


Illusztráció

A közleményben kiemelik, hogy a jegybanki kezdeményezés népszerűségét és széleskörű mozgósító hatását mutatja, hogy a leadási határidőre rekordszámú, 345 darab pályázat érkezett az ország egész területéről – gyermekek, amatőr és profi tervezők nyújtották be grafikai terveiket

Szakmai szempontok figyelembevételével, a zsűri konszenzusos véleménye alapján a három legsikeresebb pályázatot a kiírásban foglaltak szerint díjazza az MNB. Az első helyezett 400 ezer forint díjazásban részesül, valamint a győztes grafikai tervet valósítják meg a 10 és 20 forintos forgalmi érmék emlékváltozatán. A második helyezett jutalma 200 ezer forint, a harmadik helyezetté pedig 100 ezer forint.

Bár a pályázati kiírásban eredetileg nem szerepelt, de a nagy érdeklődésre és a számos színvonalas pályázati anyagra való tekintettel a szakmai zsűri döntése alapján további két grafikai tervet jutalmaz az MNB tervenként 75 ezer forint különdíjjal – áll a közleményben.

Illusztráció

Az MNB szakmai zsűrijének véleménye szerint az 1. helyezett, Kovács Krisztina grafikai terve tükrözi leginkább a kibocsátói szándékot, komplexen, ugyanakkor közérthető módon jeleníti meg a veszélyhelyzet kihívásaival szembenéző, különböző foglalkozású embereket. A szív formába foglalt sematikus alakok méltón reprezentálják mindannyiunk háláját, a megbecsülést, elismerést és az összefogást – olvasható a közleményben. Mint írják, a győztes pályamű érmére adaptálhatósága érdekében az érmekép apró módosítása várható a tervezővel történő egyeztetést követően.

A második helyezett alkotást Pável Andrea és Paulus Noémi (Ajka) készítette, a harmadik helyezett tervet Gyuró Mónika (Budapest). A különdíjas grafikai tervek Róna Virág (Rád), valamint Horváth Vivien (Orosháza) munkái.

Forrás: MTI

   

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb