Közélet

Napi összefoglaló: kutatómunka indul a koronavírussal kapcsolatosan Szegeden, júniusban megnyílhatnak a határok

Vannak már hatékony gyógyszerek a vírus ellen, ismertette Szlávik János, újabb kutatómunka indul a koronavírussal kapcsolatosan Szegeden, ez a szennyvíz vizsgálatra orientálódik majd és június közepén megnyílhatnak a közép-európai országok határai. Napi összefoglaló.

NEM NŐTT A FERTŐZÖTTEK SZÁMA AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN A MEGYÉBEN

3556 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 5 idős krónikus beteg, Ezzel 467 főre emelkedett az elhunytak száma, 1412-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. Szegeden a mai napra virradóra sincs új fertőzött. Megérkeztek a legfrissebb, koronavírussal kapcsolatos számok.

MÉG NEM DŐLHETÜNK HÁTRA, A KORONAVÍRUS KÖZTÜNK ÉL

Még nem térhetünk vissza a megszokott életünkbe, hiszen bizonyos korlátozások még mindig életben vannak – mondta Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ epidemiológusa hétfő este az M1-en, aki hangsúlyozta: a lazítások ellenére is be kell tartani az alapvető megelőző intézkedéseket a koronavírus-fertőzés terjedésének megakadályozásáért.

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ELLÁTÁSOK NAGY RÉSZE MÉG MINDIG ELŐZETES BEJELENTKEZÉS UTÁN VEHETŐ CSAK IGÉNYBE

Továbbra is érvényes az a szabály, hogy valamennyi egészségügyi ellátás csak előzetes, telefonon történő bejelentkezés után vehető igénybe – figyelmeztetett az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa pedig arról beszélt, hogy már 737-en használják a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazást.

VIRÁGBA BORULT SZEGED

Virágba borult a Napfény Városa! Több, mint 300 darab tő muskátli és több, mint 700 balkonládás cserepes muskátli díszíti a város köztereit és épületeit.

ÚJABB KUTATÓMUNKA INDUL SZEGEDEN A KORONAVÍRUSSAL KAPCSOLATBAN

Kutatómunka indul Szegeden is a koronavírus kimutatására a kommunális szennyvizekből. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) támogatásával, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Mol együttműködésében Szegeden felül még nyolc városban veszi kezdetét a munka. A külföldön már bevált módszer hasznos eszköz lehet a fertőzés megjelenésének, visszatérésének jelzésére a helyi terjedés korai szakaszában.

MINDEN BIZONNYAL EGYSZERRE NYÍLNAK MAJD MEG A KÖZÉP-EURÓPAI ORSZÁGOK HATÁRAI

Egyszerre nyílhatnak meg a közép-európai országok határai június közepén, ismertette Andrej Babis, cseh miniszterelnök.

BUDAPEST-BELGRÁD: HATÁLYBA LÉP A VASÚTFEJLESZTÉSI SZERZŐDÉS

Hatályba lép a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére szóló szerződés. Létrejött az ennek finanszírozásáról szóló hitelszerződés a kínai Exim Bank és a magyar állam között, valamint az egyéb támogatási megállapodást a magyar állam, a vegyesvállalat és a megrendelő megkötötte.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb