Sport

Zubai Szabi visszavonul! (videóval)

Visszavonul a magyar kézilabda 2000-2010-es éveinek egyik legnagyobb beállója. Zubai Szabolcsi igazán Szegeden teljesedett ki, tagja volt a 2012-ben olimpiai 4. férfi kézilabda válogatottnak, a Szegeddel pedig 2014-ben EHF Kupát nyert, 2018-ban bajnoki címet ünnepelhetett. Sok szurkoló szerint búcsúmeccset érdemelt volna, amit nem kapott meg. Orosházáról vonult vissza végül.

Zubai Szabolcs 1984. március 31-én született, 2004 és 2008 között a Dunaferrben vált ígéretes játékossá, 2008-tól 10 évig a Pick Szegedben világklasszissá. Elévülhetetlen szerepe volt a csapat 2014-es EHF Kupa sikerének, 2018-ban pedig bajnoki címet ünnepelhetett, ezek után köszönt el a csapattól.

A válogatottban 2004-ben mutatkozott be, 2012-ben tagja volt a londoni olimpiai 4. helyezést kiharcolt csapatnak. Az utolsó világversenye a 2017-es világbajnokság volt. Zubai Szabi a magyar kézilabdázás csupaszív beállósa volt, akit a szegediek imádtak, de még a veszprémiek is, mint ellenfelet, tudtak becsülni. Nem mellesleg az ő mindent eldöntő góljával vált biztossá a mieink 2012-es olimpiai szereplése (3.18-tól):

https://www.youtube.com/watch?v=IIEdI6907js&t=59s

Ezentúl maximum amatőr meccseken csodálhatjuk játékát, mert, mint az M4 Sportnak elmondta, nem tudná most már vállalni a meccsekkel járó utazást, ugyanis ő Orosházán játszik, a párja Budapesten dolgozik, míg a családdal Szegeden élnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb