Két első és egy második hellyel zárta a hétvégi Felnőtt Vidékbajnokságot az SZTE-Vívó Klub
Igazán büszkék lehetünk, hiszen két első, és egy második hellyel zárta a hétvégi Felnőtt Vidékbajnokságot az SZTE-Vívó Klub – tudtuk meg a szegedi csapattól. Kiemelték, hogy a szegedi egyesület a női tőrözők révén egyéniben és csapatban is aranyérmet nyert, férfi tőrben pedig ezüstérmet szerzett.
A LEGNAGYOBB SIKERT ZSOLDOSI EMÍLIA ÉRTE EL
A legnagyobb sikert Zsoldosi Emília érte el, aki megnyerte a női tőr egyéni versenyt. A selejtező után az első kiemelt volt, a legjobb nyolc közé jutásért vívnia sem kellett. A negyeddöntőben 15–4-re győzte le a szolnoki Orbán Borkát, az elődöntőben 15–11-re a Csomorkány SE vívóját, Konyhás Cintiát. A döntőben a Csomorkány SE másik versenyzőjével, Tímár Zsófival vívott, és szoros asszóban, 15–14-re nyert. Klubtársai közül Van Leeuwen-Polner Mónika az 5. helyen végzett, miután a negyeddöntőben 15–13-ra kikapott Konyhás Cintiától. Kovács Emese Csenge a 7. lett, ő a későbbi ezüstérmes Tímár Zsófitól kapott ki.
CSAPATBAN IS ARANYÉRMET SZERZETT
A 3 említett vívóhölgy alkotta az SZTE-VK női tőrcsapatát is, amely a Szolnoki Sportiskola ellen vívott döntőben kiélezett asszóban 45–42-re nyert, köszönhetően az egyéni győztes Zsoldosi Emília nagy véghajrájának, aki 8 tusos hátrányból fordított a végén, így csapatban is aranyérmet szerzett.
SZÖGI-NAGY TAMÁS EZÜSTÉRMES LETT
Férfi tőr egyéniben Szögi-Nagy Tamás ezüstérmet nyert. A selejtezők után hetedik kiemeltként
- a tizenhat között 15–2-re verte a veresegyházi Csiszár Zoltánt,
- a negyeddöntőben 15–9-re a második kiemelt Káli Andrást (Budakalász),
- az elődöntőben pedig 15–8-ra Pórfy Tamást (Budakalász).
A döntőben az első kiemelt, jelenleg budakalászi színekben versenyző, egyébként szegedi nevelésű Zsögön Andor ellen 15–7-re kikapott. A szegedi egyesület kiemelte, hogy Andor néhány éve a Budapesten edz és a Budakalász színeiben versenyez. A szegedi egyesület másik férfi tőrözője, Szabó Benedek a 6. helyen végzett: negyedik kiemeltként a negyeddöntőben kapott ki 15–6-ra a budakalászi Sághy Ervintől.
Az SZTE-VK vívóit Bakó Tamás edző készítette fel, Zsögön Andor edzője pedig Szelei István volt.
Az SZTE-VK eredményei:
- Női tőr egyéni: 1. Zsoldosi Emília, 5. Van Leeuwen-Polner Mónika, 7. Kovács Emese Csenge
- Női tőr csapat: 1. SZTE-VK (Kovács Emese Csenge, Van Leeuwen-Polner Mónika, Zsoldosi Emília)
- Férfi tőr egyéni: 2. Szögi-Nagy Tamás, 6. Szabó Benedek
Szívből gratulálunk a csapatnak!
Fotók: SZTE Vívó Klub







