Közélet

Szegedről is jelentkezhetsz még ingyenes informatikai képzésre – ma délig

Pénteken délben zárul a regisztráció az Újratervezés programra, amely szintén a járvány miatt esetleg munkahelyváltásra készülőket segíti. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által a Gazdaságvédelmi akcióterv keretében meghirdetett ingyenes, 8 hetes informatikai online oktatásra már több mint 50 ezren jelentkeztek – közölte a minisztérium.

“Az Újratervezés programmal lehetőséget biztosítunk az érdeklődők számára informatikai ismereteik bővítésére, a hatékony munkavégzéshez szükséges tudás megszerzésére” – hangsúlyozta György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár a közleményben.

A 8 hetes informatikai alapozó oktatás elsősorban azoknak kínál lehetőséget, akik a koronavírus-járvány miatt munka nélkül maradtak, vagy idejük szabadult fel, fontolgatják az informatikai pályára lépést, esetleg digitális ismereteiket bővítenék, amelyet aztán a hétköznapokban és munkájuk során is hasznosíthatnak – írták.

A 2020. május 25-től induló Újratervezés program az alapvető ismeretek átadását, megerősítését célozza az alapoktól kezdve. A képzés végére a résztvevők a Windows operációs rendszer használatára vonatkozó elméleti és gyakorlati ismereteket sajátítanak el, megismerik a különféle fejlesztési módszertani elemeket, a tervezést, az implementálást, a tesztelést. A kurzus online, automatikusan kiértékelt záróvizsgával végződik.

A kurzusra délig lehet jelentkezni, Szegedről is, mindazoknak, akik betöltötték a 18. életévüket.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb