GasztroSzegedi Arcok

Szeged Napja 2020, Koch Csaba: a francia vendégeim is elájultak a Szegedi Borfesztiváltól (hanggal)

Koch Csaba borai a Hajós-Bajai és a Villányi Borvidékről származnak, és mint ilyen, óriási népszerűségnek örvendenek a Szeged Napja rendezvényeken és a Szegedi Borfesztiválon is. Őt választották az Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesévé 2019-ben. A szegedi rendezvényeket a kiállítók száma, a tömeg mérete és az emberek közvetlensége, szakértelme miatt is az ország legnagyobb borfesztiváljai közé sorolja. Ez pedig nem csak az ő véleménye: volt olyan, amikor francia barátai ámultak el a rendezvény nagyságán és az emberek kulturált hozzáállásán.

Szeged Napja 2020, a Szeged365 csapatával! Imádott városunk 1719. május 21-én kapta vissza szabad királyi városi címerét, tehát az idén 301. alkalommal ünnepeljük meg a Napfény Városát! Az idei alkalom a koronavírus árnyékában más, mint az eddigiek: elmarad a 10 napos ünnepségsorozat és vele együtt a XXVI. Szegedi Borfesztivál is. Elmarad, fizikailag. Lélekben viszont újra a Széchenyi térre repítjük a Szeged365.hu olvasóit, május 15-24. között, 10 napon át ismert szegediekkel és a rendezvény kedvenc borászaival elevenítjük fel a legromantikusabb vagy éppen legőrültebb borfeszt-élményeiket, nomeg startol a Csakazértis Borfeszt játékunk, rengeteg mennyei nedűvel! Isten éltessen Szeged!  

KCs: Szeged nekem több a Szegedi Borfesztiválnál, hiszen 1988-ban kezdtem A József Attila Tudományegyetem biológus szakán. 1992-ig éltem Szegeden, később elmentem felsőfokú agráriskolába levelezőre, de ezután is rengeteget jártam Szegedre, elég sok kötődésem van a városhoz.
Emellett viszont természetesen a Szeged Napja és a Szegedi Borfesztivál is nagyon fontos szerepet játszik az életemben. Kimondható, hogy minden szempontból az ország legnagyobb borfesztiváljáról van szó. Óriási az érdeklődés, folyamatosan óriási a közönség és a személyes kapcsolatok révén egy nyitott és nagyszerű rendezvényről beszélhetünk. Ráadásul ott van a rengeteg kiállító, így összességében lesznek igazán nagyszerűek ezek a rendezvények.

Koch Csaba – „Nem szeretem a mellébeszélést a szakmában ...
Fotó: wineartculture.hu

Egyik évben francia vendégeim voltak, meglátogatták a pavilonunkat és teljesen le voltak nyűgözve, el voltak ájulva az egész eseménytől. Számukra felfoghatatlan volt, hogy emberek ekkora tömege, ilyen békésen a bor mellett, hogy tudja ilyen kulturáltan jól érezni magát. Azt mondták ez náluk Franciaországban elképzelhetetlen lenne.

Koch Csaba a 2016-os szegedi Bortéren (fotó: Koch Borászat)

Sz365: Úgy tűnik, minden szempontból megéri a Szeged Napja vagy a Szegedi Borfesztivál rendezvényekre Szegedre jönni ezek szerint.

KCs: Nem üzleti szempontból jelentősek ezek a fesztiválok, hiszen sok a járulékos költség, faház bérlés, az alkalmazottak fizetése, elszállásolása, de a személyes jelenlét ezeknek a fesztiváloknak, és különösen a szegedi borfesztiváloknak, a személyes kapcsolatok építése az, ami nagyon fontos, és amiért mindig megéri Szegedre jönni, nekem személyesen is. Hiszen itt a termelők közvetlenül találkozhatnak a fogyasztóikkal. 
Ez az utóbbi időben kicsit visszaszorult. Hiszen emlékszem az első borfesztiválokra, ahol csak pár tíz kiállító volt, de manapság már annyi borfesztivál van, hogy nem lehet mindenütt megoldani a személyes jelenlétet, szükség van alkalmazottakra. De Szegedre én úgy gondolom, hogy a legtöbb borász veszi a “fáradtságot” és személyesen eljön. Különösen hogyha környékbeli borászatokból van. De nem csak akkor. A szegedi rendezvényeknek tényleg országszerte híres atmoszférájuk, hangulatuk van.

Hallgasd meg a Koch Csabával készített interjúnkat:

borítókép: Koch Borászat

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb