Mindenmás

Ingyenes informatikai képzés indul távoktatásban Szegeden – akár még létfontosságú is lehet ez az ismeret

Az állam által támogatott, 8 hetes informatikai képzés mellett, ingyenes irodai alkalmazások távoktatást indít a szegedi központú IEC International Education Center. A képzésre nagy érdeklődésre számítanak mind a munkanélküliek, mind a home office-ban dolgozók körében, tájékoztatta a Szeged365.hu-t Lauday András, a cég oktatásszervezője. A csoportok 12 fő jelentkezése után indulnak, első körben a szövegszerkesztő, majd a táblázatkezelő kurzus nyílik meg.

A képzés nem az állami akcióterv része. Megkezdéshez nem kell más, mint az internetböngésző alapvető ismerete, számítógép internet eléréssel, és hogy a jelentkező betöltse a 18. életévét, mondta Lauday András. A csoporthoz dedikált mentort biztosít a képző cég, akinek hathatós segítségével egyéni ütemben haladhat a jelentkező azzal,  hogy a tananyag elsajátítása optimális esetben hetente 2x 1,5 órát igényel. Az online oktatás végére elméleti és gyakorlati tudással rendelkeznek a résztvevők, amellyel magabiztosan fogják használni a számítógépet, alapvető irodai feladatok ellátására lesznek képesek és akár tovább is tanulhatnak mélyebb informatikai tudás, esetleg egy új szakma megszerzésének érdekében tehetnek lépéseket. 

A képzésre itt lehet jelentkezni. Lauday András elmondta, senki ne ijedjen meg a kérdéssortól, az ugyanis azért is szükséges, mert ennek keretében akkreditált felnőttképzésre szóló szerződést fognak a jelentkezőkkel kötni, a képzésnek ugyanis hivatalos tanúsítványa van. A csoport 12 főnként fog elindulni.

A képző cég mindenki jelentkezését várja, aki szükségét érzi a digitális írástudásának fejlesztését, aki a munkavállaláshoz eddig nem rendelkezett alapvető informatikai ismerettel, erről szóló tanúsítvánnyal vagy aki később az informatikai szakterületek egyikén szeretne dolgozni, de még nem tette meg a kezdeti lépéseket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb