Sport

Zubai Gábor lett a PC Trade KKSE új edzője – exkluzív interjú

Zubai Gábor lett a PC Trade KKSE  felnőtt női kézilabda csapatának új edzője. Ezt Tóth Gábor, a PC Trade System Kft. ügyvezető igazgatója jelentette be, csütörtök reggel. Zubai Gábor ezt követően úgy fogalmazott: nem fél a feladattól és a kemény munkában hisz. Elmondása szerint nagyon örült a felkérésnek. Látja a csapatban a megfelelő potenciált és az előre lépés lehetőségét.

A sajtótájékoztatót Vadkerti Attila, a PC Trade NKE stratégiai igazgatója a következőképp összegezte: „A mai sajtótájékoztatónak kettő apropója is volt. Az egyik, hogy sikeresen meghosszabbítottuk a névadó szponzorunkkal a szerződésünket, ami azt jelenti, hogy az egyesület továbbra is a PC Trade néven lesz ismert. Illetve bejelentettük, hogy Zubai Gábor személyében új edző került a felnőtt női kézilabda csapat élére.”

Fotó: Szabó Dávid
Fotó: Szabó Dávid

Az igazgató kiemelte, egyesületük két éves ciklusokban gondolkodik. Elmondása szerint az elmúlt időszakban ez a stratégia bevált, amit jól bizonyít az is, hogy nagyon jó játékosokat és edzőket neveltek ki az elmúlt időszakban és azt reméli, nem lesz ez másként a későbbiekben sem.

„Rentabilis játékosokat neveltünk ki, akikre a piac gyorsan felfigyelt, minek eredménye az lett, hogy többen távoznak a csapatból, viszont mivel az utánpótlás is igen erős, ezért közülük többen felkerülhetnek a felnőtt csapathoz. Az átlagéletkor ez idáig többnyire 20.4 volt, ezt az idei évben is tartani szeretnénk, ugyanis van egy elképzelésünk arról, hogy a kézilabdát hogyan is játsszák. Ahhoz viszont, hogy ez a bizonyos játék jó legyen, minél fiatalabb korban kell azt elkezdeni űzni.”

Fotó: Szabó Dávid

Ismertette: ahányan távoznak, annyian érkeznek is majd. Tavaly a csapat összetételének 80%-a Csongrád megyei volt. Ennek 2020-ban minden bizonnyal a fele ismételten szegedi lesz.

Zubai Gábor, a PC Trade KKSE női felnőtt kézilabda csapat edzője újdonsült pozíciójáról a Szeged365.hu-nak videóban nyilatkozott:

A sajtóreggelin – amit Kibédi Péter vezetett – részt vett, Laluska Balázs, szakmai igazgató illetve Süli András is.

Fotó: Szabó Dávid
Fotó: Szabó Dávid
Fotó: Szabó Dávid

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb