Közélet

Megszűnik a távmunka a Szegedi Tudományegyetemen

A Szegedi Tudományegyetem Coronavírus Ügyi Operatív Bizottsága 2020. május 21-én körlevélben rendelkezett a veszélyhelyzetet megelőző foglalkoztatási rend visszaállításáról és a létszámstop feloldásáról.

Ennek értelmében a Szegedi Tudományegyetemen foglalkoztatottak 2020. június 1. napjától a korábbi munkarendben, és a kinevezésben rögzített munkavégzési helyen kötelesek végezni feladataikat. A távmunkavégzés visszavonását a körlevél mellékletében szereplő nyomtatvány alkalmazásával kell a közvetlen munkahelyi vezetőnek megtenni. Távmunkavégzésre a Szegedi Tudományegyetemen a továbbiakban csak a jogszabályban meghatározottak szerint, új egyedi munkáltatói intézkedéssel van lehetőség. Amennyiben a foglalkoztatott a munkavégzés helyén megjelenni nem tud, akkor a munkavállaló fizetett szabadságot vehet igénybe, élhet továbbá a fizetés nélküli szabadság igénylésének lehetőségével.

A veszélyhelyzetet megelőző munkavégzési rend visszaállítása nem érinti az egyetemi épületek hallgatók általi látogatására 2020. május 8. napjától vonatkozó rendelkezésekről szóló rektori körlevél rendelkezéseit, azok továbbra is hatályban vannak.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 2020. május 21-i körlevele rendelkezik a létszámstop feloldásáról is: az új foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítésének tilalma, valamint a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság által történő engedélyeztetési kötelezettség 2020. június 1. napjától megszűnik.

Forrás: SZTE

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb