Sport

Újraindult a magyar kajak-kenu

Újraindult a magyar kajak-kenu, a szövetség elnökségének felkérésére Hüttner Csaba és Weisz Róbert szövetségi kapitány már júniusra beterjeszti a tokiói olimpiáig, illetve paralimpiáig tartó felkészülési programokat és válogatási elveket.

A grémium csütörtöki, online ülésén elfogadta a tavalyi évre vonatkozó szakmai és pénzügyi beszámolókat, az MKKSZ mérlegét, közhasznú jelentését, és a 2020-ra vonatkozó pénzügyi terveket is.

“Az ülés elején tájékoztattam az elnökséget arról, hogy az elmúlt héten több mint száz egyesülettel folytattunk online egyeztetést – idézte az MKKSZ honlapja Schmidt Gábor elnököt. – A megbeszélések alapján megállapítható, hogy a koronavírus-járvány miatt bevezetett intézkedések feloldása után a sportág újraindult. A tagszervezetek arról számoltak be, hogy a vízitelepekre száz százalékban visszatértek a gyerekek, ráadásul megnőtt az érdeklődés a kajak-kenu iránt, mert a sportágat járványügyi szempontból a szülők biztonságosnak látják.”

Archív

Schmidt Gábor hangsúlyozta: az elnökség örömmel látta azt is, hogy a sportág ebben a rendkívül nehéz helyzetben is bizonyította rátermettségét és együttműködő képességét.

“Az élversenyzők, a klubvezetők, a szülők, a támogatók, szóval a teljes közösség együttműködött abban, hogy ezt az időszakot vesztségek nélkül vészelhessük át.” – fogalmazott.

A vezető testület arról is döntést hozott, hogy júniusban, miután a nemzetközi szövetségek véglegesítik az idei versenynaptárakat, tárgyalja majd Hüttner Csaba felnőtt gyorsasági, és Weisz Róbert para szövetségi kapitány felkészülési programját és válogatási elveit. Így már több mint egy évvel a 2021 nyarára halasztott olimpia előtt egyértelmű menetrend szerint készülhetnek a versenyzők és edzők Tokióra.

Archív

Az ülésen megerősítették a korábbi döntést, hogy az MKKSZ őszi közgyűlésén, amelynek várható időpontja szeptember első hétvégéje, megtartják a négyévente esedékes tisztújítást is.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb