Alen Blazevic 2012-ben igazolt Szegedre, a mindig mosolygós Ciro nyolc évig erősítette a Mol-Pick Szeged kézilabdacsapatát. Búcsúinterjú a horvát ikonnal, aki szerint nem lesz könnyű elszakadni Szegedtől, ahogy mondta: “a város a második otthonává vált…”
Szerző: Süli Róbert, Pickhandball.hu
– Olyan játékosnak ismertünk meg, aki mindent megtesz a győzelemért. Nyolc éve érkeztél hozzánk, mit viszel el tőlünk a szívedben?
– Azt, hogy mennyi jó ember vett körül, a szegedi szurkolókat és azokat a csodás győzelmeket, amelyeket a csapatommal elértem. A profi sport ilyen, egyszer véget ér egy kapcsolat, amit természetesen sajnálok, de ez a sportélet rendje. Nem lesz könnyű elszakadni Szegedtől, mert a város a második otthonommá vált.
– 2012-ben lettél a játékosunk, gondoltad volna, hogy ilyen hosszú időt töltesz el kék mezben?
– Álmomban sem! Kétéves megállapodásokat kötöttünk, így azt hittem, ha ez lejár, akkor nem hosszabbítanak velem. Erre tessék, ilyen hosszú időt tölthettem el. Hálás vagyok a klubnak azért, hogy bízott bennem!
– A legszebb élményed?
– A 2018-as bajnoki cím. Varázslat! Ez jut eszembe róla. Nagyon régóta harcoltunk a Veszprémmel, de nem sikerült őket semmilyen fronton letaszítani a trónról. Volt, hogy már úgy gondoltam, hogy ameddig itt leszek, ez nem is jön össze, éppen ezért volt csodás ez a diadal, rá egy évre pedig a Magyar Kupát is Szegedre hoztuk.
– Lettek komoly barátaid?
– A csapatból jóformán mindenki! Zsita, Deki, Mirko állnak legközelebb a szívemhez, ezt a baráti társaságot a csapatban sokan csak „Balkán maffiának” nevezték.
– Milyen volt Misterrel együtt dolgozni?
– Húú! Nem volt egyszerű! Ő nagyon aktív mindig. Rengeteget tanultam tőle, nála jobb játékos lettem, és ezért köszönettel tartozom. Amikor megérkezett, újra kellett tanulnom játszani. Olyan volt, mintha az általános iskola első osztályába jártam volna, mostanra viszont szerintem sikerült leérettségiznem. Itt a bizonyítvány a kezemben!
– Nehéz volt elfogadnod, hogy csak védekezésben számított rád Pastor edző?
– Sohasem fordult ez meg a fejemben, főleg azért, mert amikor megjött, leült velem beszélgetni, és felvázolta, hogy mire számít, mit kér tőlem, milyen szerepet töltök be a csapatban, így tisztában voltam mindennel. Itt csengenek a szavai a fülemben: „Ha jól és hasznosan védekezel, akkor hosszú ideig tudsz maradni!” Ez be is jött, büszke vagyok rá! Én egyből elfogadtam a helyem a csapatban, ezzel sohasem volt gond.
– Ki mellett szerettél a legjobban védekezni?
– Az első időszakban Ilyés Feci és Vladimir Vranjes volt mellettem, aztán jött Thiagus, majd Matej Gaber, de mindenkivel jól megértettük egymást, gyorsan összhangba kerültünk.
– Hihetetlen alázat jellemzett mindig! Honnan hoztad ezt a mentalitást?
– Én minden tanácsot elfogadok, talán ezért vagyok képes ilyen alázattal kézilabdázni. Tudtam, hogy csakis ilyen mentalitással tudok fejlődni, jobbá válni.
– Nem vagy az a típus, aki a közösségi média felületét használja, de hetekkel ezelőtt édesapa lettél, megszületett a kisfiad, Kai. Milyen az apukák élete?
– Ezen rövid idő alatt is már megváltoztam, teljesen kicserélődtem. Az biztos, hogy a sportolóknál megszokott délutáni szieszta teljesen eltűnt, most háromóránként eszik a kisfiam, majd alszik, de nagy hangja van, ezt az édesanyjával már megtapasztaltuk. Sokan elmondták már előttem, de most, hogy megtapasztaltam én is azt tudom mondani, nagyszerű dolog, hogy édesapává váltam.
– Kérhetek tőled egy búcsú üzenetet?
– Üdvözlök mindenkit, sajnálom, hogy nem sikerült elbúcsúznom a szurkolóktól, mert rengeteg szeretetet kaptam tőlük. Ígérem, ha tehetem, visszatérek egy meccsre, akkor körbemegyek, és mindenkivel pacsizom egyet. Ami még fontos: maradjanak meg ilyen fanatikusnak, és szurkoljanak mindig a csapatnak. Tudom, hogy a tábor mennyit jelent nekünk. Ha pedig érkezik a segítség, akkor jönnek tovább a szebbnél szebb eredmények.
Interjú: Süli Róbert
Fotó: Dénes Balázs
