Közélet

Költségvetés 2021: a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget

A 2021-es költségvetésben a járvány elleni védekezés és a gazdaságvédelem kap elsőbbséget, jelentette ki a pénzügyminiszter a jövő évi költségvetésről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Varga Mihály ismertette: a kormány átcsoportosította az erőforrásokat.

Úgy fogalmazott: a magyar gazdaság helyzeti előnye, hogy a kormány és az államháztartás szándékait már jó előre fel lehet térképezni. Már évek óta tavasszal tervezik, és a parlament elé tárják a következő évi költségvetés számait, és ez olyan tervezhetőséget és kiszámíthatóságot jelent a piac szereplői, a háztartások, valamint a családok számára, amit a járvány okozta helyzetben sem érdemes feladni – foglalta össze.

Hozzátette: ha csak őszre készülne a költségvetés, valószínűleg kicsit pontosabban lehetne tervezni, így viszont több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.

Archív

A pénzügyminiszter – aki már a nyolcadik költségvetést nyújtja be – hangsúlyozta: az elmúlt évek azt igazolták, hogy a kormányzati várakozások és a pénzügyminisztérium tervezési gyakorlata helyes. Bár idén nehezebb a dolguk, hiszen a gazdasági mutatók nagy része jelentősen eltér az átlagos tendenciáktól, még ilyen bizonytalan helyzetben is meg lehet mutatni, hogy mennyire pontosan tud tervezni a Pénzügyminisztérium – vélekedett.

Varga Mihály szerint a járványügyi készültség fenntartására a gazdaságnak, a gazdaságpolitikának is reagálni kell, de nem jelenti azt, hogy a készültség minden más szempontot zárójelbe tesz.

Továbbra is a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél. Emellett a gazdaságpolitikának törekedni kell az államadósság mértékének további csökkentésére – a fegyelmezett, stabil pénzügyi politikára -, a családok támogatására, a gyermeket vállalók segítésére, a nyugdíjasok védelmére, illetve a nyugdíjak reálértékének biztosítására – sorolta.

Illusztráció

A pénzügyminiszter kiemelte: új elem, hogy két fontos pillérre épül a 2021-es költségvetés. Az egyik az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, körülbelül 3000 milliárd forinttal, a másik a gazdaságvédelmi alap 2550 milliárd forinttal. Hozzátette: részben az alapokon belül is van tartalék, így összesen 270 milliárd forint áll rendelkezésre az előre nem látható helyzetek kezelésére.

Varga Mihály hangsúlyozta: a 2021-es költségvetésben az egészségügy támogatása 156 milliárd forinttal emelkedik, az oktatásügyé pedig 78 milliárd forinttal az ideihez képest. Kiemelte: a határok védelme és a közbiztonság továbbra is kiemelt feladat, így 2021-ben a védelemre, honvédelemre fordítható összegek 704 milliárd forintra emelkednek, a rendőrségnek és a közbiztonság fenntartására pedig 154 milliárd forintos többlettámogatást jut. Ezzel a kormány azt tudja garantálni, hogy megmaradjon az a helyzetelőny, hogy egy biztonságos országban élhetünk Magyarországon –  jegyezte meg.

Az egészségügyi és járványügyi alapról a pénzügyminiszter elmondta: a védekezés mellett ez az egészségbiztosítás megerősítését szolgálja. Biztosítani kell, hogy a megkezdett, egészségügyet fejlesztő programok tovább fussanak 2021-ben is. Egészséges Budapest program folytatását is szeretnék, és ugyanez igaz a kórházakra is.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb