Mindenmás

A QS rangsor szerint (is) a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyar egyetem!

A világ egyik legismertebb , felsőoktatást minősítő cége, a Quacquarelli Symonds (QS) is közétette idei évi listáját, amelyen az 501-510. helyen áll a Szegedi Tudományegyetem. Ezzel az eredménnyel Magyarországon a legjobb felsőoktatási intézménynek számít az SZTE!

A világ egyik legelismertebb, felsőoktatási tevékenységeket minősítő cégének számít a brit Quacquarelli Symonds, amelynek idei kimutatásában a Szegedi Tudományegyetem az 501-510. helyezést érte el, amellyel az összes magyarországi felsőoktatási intézményt maga mögé utasította. Idén változatlanul jó az intézmény akadémiai megítélése, illetve javultak a munkáltatói elismertséget és a nemzetköziséget mérő mutatók.

A QS idén 93 ország több mint 1000 felsőoktatási intézményét rangsorolta 6 szempont alapján. A lista összeállításakor az akadémiai szféra és a munkáltatók értékelését, a tudományos munkák idézettségét, az oktatók és a hallgatók arányát, valamint a külföldi hallgatók és oktatók számát veszik figyelembe.

A CWUR SZERINT IS JÓ MUNKA FOLYIK SZEGEDEN

A napokban tette közzé hasonló listáját a Center for World University Rankings, amelyen a a világ 667. legjobb felsőoktatási intézménye lett a Szegedi Tudományegyetem. Az összeállítás szerint a Szegedi Tudományegyetem a világ élmezőnyéhez tartozik, magyarországi viszonylatban pedig top3-as oktatást nyújt

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb