Sport

Újabb szegedi gokart siker: ismét dobogóra állhattak a Szabó testvérek

Újabb szegedi gokart siker: ismét dobogóra állhattak a Szabó testvérek! Szabó Ádám (13) és Szabó Zalán (16) az elmúlt hétvégén ott folytatták, ahol két hete abbahagyták: a dobogón. Június első hétvégéjén ugyanis a budapesti Kart Farm gokart pályán mérték össze erejüket, sikeresen.

Június 5-én rendezték meg a Magyar Nemzeti Automobil Szövetség (MNASZ) új tehetségkutató bajnokságának aktuális futamát. Az MNASZ Gokart Future Stars elnevezésű széria célja, hogy a 14-18 év közötti korosztály tehetséges versenyzőinek fejlődését segítse szervezett keretek között. Szabó Zalán először indult az öt futamból álló versenyen, azonnal erős teljesítményt nyújtott és az összetett második helyen zárt.

Fotó: DAMK Egyesület

Június 6-án, szombaton Szabó Ádám az Országos Amatőr Gokart Bajnokságban indult a junior kategóriában.  Az időmérő edzésen második helyen végzett, alig 9 ezreddel lemaradva a pole pozícióról. A versenyen már az első körben döntésre akart jutni és egy határozott előzést bemutatva átvette a vezetést, amit a végéig megőrzött. Ezzel továbbra is hibátlan a mérlege a juniorok között, minden futamon győzni tudott és már 39 pont előnye van a bajnokságban.

Fotó: DAMK Egyesület

Vasárnap testvére Zalán állt rajthoz a tapasztalt versenyzők szériájában (OAGB).  Az időmérő edzésen az első és a negyedik hely között mindössze 84 ezred (!) volt a különbség, sajnos Zalán pont a negyedik lett. E miatt neki is harcolnia kellett, amit meg is tett és a 45 körös verseny közepén szépségdíjas előzést bemutatva feljött a harmadik helyre.  A megszerzett pontoknak köszönhetően továbbra is harcban van a bajnoki címért ebben a rendkívül kiegyenlített mezőnyben.

Fotó: DAMK Egyesület

A fiúk következő megmérettetése Kecskeméten a Gokart Stadionban lesz. A Toyota és a Williams egykori Forma -1-es pilótája Ralf Schumacher által alapított gokart csapatánál, az RS Kart-nál tesztelnek, akiktől az idei rövidített bajnoki szezonra szerződésajánlatot kaptak.

Fotó: DAMK Egyesület

Forrás: DAMK Egyesület

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb