Mindenmás

Letartóztatták a csongrádi emberölés gyanúsítottját

Magas büntetési tétel fenyegeti a csongrádi emberölés gyanúsítottját, ezért a Szegedi Járásbíróság elrendelte a letartóztatását. A férfi feltételezhetően még 2009-ben követte el a cselekményt, a rendőrök 11 év után akadtak a nyomára.

A bíróság döntése alapján a gyanúsított letartóztatása 2020. július hó 11. napjáig tart. A férfi az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2009 nyarán Csongrádon saját házának udvarán bántalmazta a sértettet, aki belehalt sérüléseibe. Ezt követően a terhelt a holttestet egy barátja segítségével elrejtette.

A bíróság szerint amennyiben bebizonyosodik, hogy a bűncselekményt a terhelt követte el, akár 5-15 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik. A cselekmény és a várható büntetési tétel súlyossága miatt okkal feltételezhető, hogy a terhelt a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne, ezért döntött úgy a Szegedi Járásbíróság, hogy elrendeli a letartóztatást.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb