Sport

Tagadja a BKV állításait Liu Shaolin Sándor a szegedi korcsolyázót is érintő baleset ügyében

Edzés közben sodorta el a szegedi korcsolyázó kiválóságot, Jászapáti Petrát egy busz Budapesten, sporttársai is buktak az eset következtében. A BKV szerint szabálytalanul közlekedtek a sportolók, Liu Shaolin Sándor viszont garantálja, hogy egymás mögött tekertek.

Szárazföldi edzést tartottak a korcsolyázók a Margitszigeten, szerdán. A kerékpárral erősítő szegedi gyorskorcsolyázó Jászapáti Petrát és az olimpiai, magyar, Európa– és világbajnok Liu Shaolin Sándort, valamint két társukat elsodorta a 26-os vonalán közlekedő BKV busz, amely éppen egy sövényvágót előzött. A sportolók könnyű sérüléseket szenvedtek.

A BKV SZERINT SZABÁLYTALANUL KERÉKPÁROZTAK

Az eset körülményeit a rendőrség vizsgáljam a BKV ugyanakkor kiadott egy közleményt, amelyben azt írták, a sofőr hibázott, de a gyorskorcsolyázók szabálytalanul, egymás mellett haladtak, amikor a szerencsétlen eset megtörtént.

LIU SHAOLIN SÁNDOR CÁFOLJA A BKV KÖZLEMÉNYÉT

Az RTL Klubnak nyilatkozva ugyanakkor Liu úgy fogalmazott: garantálni tudja, hogy az edzés alatt egymás mögött és nem egymás mellett haladtak. Így volt ez akkor is, amikor a baleset megtörtént: csak akkor értek egymás mellé, amikor megtörtént az ütközés, Petra a földre került, és nem akartak egymáson átesni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárás keretében vizsgálja az esetet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb