Gasztro

Ha pizzát rendelünk otthonra, miért ne tennénk ugyanezt lángossal is?

Bár a pizzarendelés már minden házibuli kötelező kelléke, és az otthoni mozizást sem tudjuk elképzelni nélküle, lángosért a legtöbben inkább korán kelünk és sorba állunk. Ennek vetett most véget a Gyurica Lángosa: a Mars téri legendás lángossütő hétköznapokon már futárral szállítja a legjobb kelt tésztából sült finomságokat a szegediek otthonába.

“Mindenki lángossütőnek születik, csak van, aki tovább tanul” – jegyzi meg Vukoszávlyev Gyurica, aki maga is szinte véletlenül lett lángosos. A sokak által ismert mestert 1988-ban kérte meg az egyik barátja, hogy egy napra helyettesítse őt a sütőpultnál. A gyors besegítésből hirtelen 1 hét lett, majd Gyurica azon kapta magát, hogy egy több mint 30 éves, sikeres vállalkozást épített fel.


STRANDOLNI ÉS PIACRA JÁRNI CSAK LÁNGOSSAL

Sokan emlékeznek még a Szegedi Partfürdőn töltött felejthetetlen nyarakra, és a pancsolás elengedhetetlen kelléke volt a bambi-hideg sör kombó mellett 1989-ben a zsírpapírban kiadott lángos is. Gyurica 1989-ben már egy büfékocsiban készítette saját kelt tésztáját, pár évvel később pedig a SZUE-ba költözött, ahol a mai napig megtalálható az üzlet. A családi vállalkozást már a második generáció virágoztatja fel, és egy jó ideje már a Mars téri bevásárlások is elképzelhetetlenek pár ízletes falat nélkül.

A SORBAN ÁLLÁS MÁR A MÚLTÉ

A Gyurica Lángosa évtizedekre visszanyúló sikere kétségtelenül az egyedi ízvilágban rejlik. A népszerűség miatt jó ötlet lehet az előrendelés a 70/504-8238 telefonszámon, így elkerülhetjük a felesleges sorban állást a piacon. A házi fánk, a palacsinta és klasszikusok mellett, mint a sajtos-tejfölös lángos, érdemes megkóstolni a bolognais és a füstölt sajtos változatot is, de aki igazán nagyot húzna, nem hagyhatja ki a töltött specialitásokat sem. Felsorolni is nehéz az étlap több mint 30 lángosát, de például a káposztás, illetve a kapros-juhtúrós-sajtos is olyan specialitás, amit nem kóstolhatunk meg akárhol. Azaz az új üzletmodellnek köszönhetően mégis: hétfőtől péntekig ugyanis elérhető már Gyuricáék lángosfutár szolgáltatása a Netpincéren, amellyel végre otthon, korán kelés és sorban állás nélkül is élvezhetjük a tradicionális ízeket.

Fotók: Szabó Dávid, Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb