Mindenmás

Megszűnik a buszközlekedés Szeged és Budapest között

Június 20-ától megszűnik a Szeged és Budapest közötti buszos tömegközlekedés – derült ki a Volánbusz közleményéből. A jövőben az autóbuszos közlekedés vasúti ráhordó szerepe nő majd.

A menetrendek.hu szerint naponta egy közvetlen járat indult a Mars térről a Népligetbe, 17:00 órától, a menetidő 2 óra 55 percet tett ki. A Volánbusz közleménye alapján viszont 2020. június 20-tól Budapest és Szeged között megszűnik az autóbusz-közlekedés, a továbbiakban a vasúti közszolgáltatás biztosítja a kapcsolatot a csongrád-csanádi megyeszékhely és a főváros között.  

A cég figyelembe vette az utasok változó igényeit, valamint az ország távolsági közösségi közlekedésének alapját jelentő vasúthálózat előnyét és elsőbbségét. Utánanéztünk, vasúton jelenleg 2 óra 20 perc alatt lehet a Nyugati Pályaudvarra érkezni.

A korábbi Szabadka-Szeged-Budapest vonal úgy változik meg, hogy a vajdasági település és Szeged között továbbra is igénybe vehetők az autóbuszok.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb