Mindenmás

Felfüggesztett börtönre ítélték a kutyáját autója mögé kötő balotaszállási asszonyt

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án – a vihartól félve – megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán. Az asszony az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét a gépkocsi vonóhorgához rögzítette, majd a járművel a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.

Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb