Közélet

Hatalmas ajándékot kaptak az SZTE Klinikák egészségügyi dolgozói a Picktől

Több mint egy tonnányi élelmiszert kapnak a Pick Szeged Zrt. felajánlásának köszönhetően az SZTE Klinikai Központ egészségügyi dolgozói. Az adományokat folyamatosan, július végéig 13 klinikai egységbe juttatják el a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged segítségével.

Tíz héten át, július végéig szállítja majd ki a Szent-Györgyi Albert Rotary Club Szeged a húsipari cég 1200 kg-ot is meghaladó adományát. Az egészségügyi dolgozók kolbászt, sonkát, virslit és májast kapnak, az első szállítmány június 18-án érkezett a Gyermekgyógyászati Klinikára.

“A járványhelyzet enyhülésével a társadalmi összefogás jelentőségét, a gazdasági nehézségeknek kitett csoportok, lokális közösségek, köztük a mindennap életeket mentő egészségügyi dolgozók megsegítését kiemelt feladatnak tekintjük, vállalatunk ott szeretne segíteni, ahol a legnagyobb szükség van rá” – árulta el Takács István, a Pick Szeged Zrt. vezérigazgatója az SZTE honlapjának.

A kedvezményezett klinikák között szerepel a Járványügyi Ellátó Központ éppúgy, mint a Gyermekgyógyászati Klinika, az Idegsebészeti Klinika, az Onkoterápiás Klinika, a Neurológiai Klinika, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézet, valamint az SBO, az I. sz. Belgyógyászati Klinika, az Urológiai Klinika, a Sebészeti Klinika, a Traumatológiai Klinika, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-nyaksebészeti Klinika és a II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ orvosai és szakdolgozói.

SZTEinfo, Fotó: Bobkó Anna

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb