Nem kategorizáltSport

Szerdán fény derül a 2020/2021-es Bajnokok Ligája csoportbeosztására

Szerdán, július elsején fény derül a 2020/2021-es Bajnokok Ligájának csoportbeosztására. A sorsolás Bécsben lesz, 18:00 órakor, ismertette Süli Róbert, a Pick-Szeged Kézilabdacsapatának sajtóreferense.

Ez a hét végre kicsit más lesz, mint a többi. Izgalmakat tartogat, hiszen szerdán 18 órakor Bécsben elkészítik a VELUX EHF Bajnokok Ligája csoportbeosztását. 16 csapat, köztük a Pick-Szeged is várja a sorsolást. Az új szezonra átalakul a lebonyolítás. Két csoport maradt a BL-ben, megszűnt a C és D csoport, így két nyolc főst alakítanak majd ki. A legfőbb változás, hogy nem hétvégén lesznek a meccsnek, hanem szerdán és csütörtökön kerülnek majd lebonyolításra. Két időpontban játszanak a csapatok: 19 és 21 órakor.

“A 16 csapat közül egyetlen eggyel, a portugál Portóval nem találkoztunk még a nemzetközi porondon, sőt luzitán együttessel még a BL-ben sem, hiszen a Benfica és a Sporting ellen az EHF-kupában csatáztunk. A többi alakulat ellen van már BL-tapasztalatunk.” – írta Süli Róbert.

Fotó: MTI

Az EHF négy kalapból bonyolítja a sorsolást, a Pick-Szeged a harmadikba került. Ez azt jelenti, hogy minden kalapból két-két csapatot sorsolnak majd egy-egy csoportba. “Egy nemzetből nem kerülhet össze két csapat, így olyan nem fordulhat elő, hogy két német, vagy éppen két francia csapat szerepel velünk, illetve a nagy rivális Veszprémmel sem találkozhatunk a csoportküzdelmek alatt.” – jelezte Süli.

Aki kiemelte: “Egy kis történelem. Ez lesz a 18. szezonunk Európa legjobbjai között. 1997-ben mutatkoztunk be, 200 meccset vívtunk eddig. 97-szer nyertünk, 17-szer döntetlent játszottunk és 86-szor vereséget szenvedtünk. Eddig 5567 gólt szereztünk és 5503-at kaptunk. A 2018-2019-es idényben arattuk a legtöbb győzelmet, ekkor 18 meccsen 12-szer nyertünk, kétszer játszottunk döntetlent és csak négyszer szenvedtünk vereséget. Az elmúlt idényben a csoportban a harmadik helyen harcoltuk ki a legjobb 16 közé jutást, a koronavírus-járvány miatt azonban félbeszakadt a küzdelem.”

Forrás: www.pickhandball.hu

Továbbra is Balogh Zsolt a legeredményesebb szegedi játékos az elit sorozatban, 324 gólos. A második helyen áll már Jonas Källman, a csapatkapitány a második, aki belépett a „Háromszázasok” klubjába, 301 találatnál jár. A harmadik helyre jött fel Dean Bombac 253 góllal, Bánhidi Bence pedig a negyedik 226-tal.

Továbbra is Fero Sulc a gólrekorder. Az egykori játékos a Dinamo Minszk ellen szerzett 17 találatot – az EHF tévesen egy gólját másnak írta -, ezt még senkinek sem sikerült megdöntenie. Juan Carlos Pastor és segítője, Marko Krivokapics is szép jubileumhoz érhet az új idényben. Vezetőedzőnk és másodedzőnk eddig 96 meccsen irányította a BL-ben a csapatot.

Szóval akkor szerda 18 óra! Kicsit talán minden #kékek szíve hevesebben dobog majd, mert holnapután estére kiderül, kik lesznek az ellenfelek a BL új szezonjában. A sorsolást az EHF honlapján és közösségi oldalain élőben lehet majd követni.

Ami viszont leginkább a #kékek híveknek jó hír: 20 órakor a klub Instagram-oldalán élőben jelentkezik, ahol a kapussal, Mikler Rolanddal értékelik majd a sorolást.

1. kalap: PSG Handball (francia), HC Vardar 1961 (északmacedón), Veszprém, Barca (spanyol)
2. kalap: THW Kiel (német), Kielce (lengyel), Aalborg Handbold (dán), FC Porto (portugál)
3. kalap: MOL-PICK SZEGED, Meskov Breszt (fehérorosz), Motor Zaporizzsja (ukrán), HBC Nantes (francia)
4. kalap: Celje (szlovén), PPD Zagreb (horvát), Elverum (norvég), SG Flensburg-Handewitt (német)

Forrás: pickhangball.hu – Süli Róbert

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb