Mindenmás

Újítások Mórahalmon: bevezetik a városkártyát és ingyenes wifi-pontokat alakítanak ki

A turisztikai szezonra két újítással is készült Mórahalom. Bevezetik a városkártyát és ingyenes wifi-pontokat alakítanak ki a Szegedhez közeli településen.

A városkártya által egy olyan kártyarendszert vezetnek be, amely egyrészt a városban lakóhellyel rendelkező polgárok számára nyújt kedvezményt – ez a Mórahalom Kártya nevet viseli majd -, másrészt pedig a városba érkező vendégeknek, turistáknak – ez Turisztikai Kártya néven fut majd – nyújt kedvezmény-rendszert.

Fotó: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő hivatalos Facebook oldala

A Városkártya tulajdonosai felmutatást és érvényesítést követően azonnali kedvezményes fogyasztást realizálhatnak a szolgáltatók által biztosított kedvezmények mértékéig a városi elfogadóhelyeken. Mindkét városkártya működése QR-kód alapon nyugszik, mely
okostelefonra letöltve mentesít a plasztikkártya használat alól, ezáltal az okostelefonon keresztül mindig a tulajdonosánál lesz.

Fotó: Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő hivatalos Facebook oldala

Emellett pedig egy másik szolgáltatással is megkönnyítik a város lakóinak és látogatóinak életét. Méghozzá a köztereken és a fontos találkozóhelyeken ingyenes wifi-elérhetőséget biztosítanak egy beruházásnak köszönhetően. A wifi-pontok a városkártyához való hozzáférést is elősegítik, hogy a későbbiekben minél többen éljenek az új lehetőséggel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb