Mindenmás

Nyolc ittas vezetőt kaptak el a megyében egy 24 óra alatt, ebből 3 szegedi volt

Pórul járt az elmúlt 24 órában az a nyolc ember, aki alkoholt fogyasztva döntött úgy, hogy mégis a volán mögé ül, büntetőeljárás indult ugyanis ellenük.

A rendőrök Szegeden és Makón három-három, míg Hódmezővásárhelyen és Csongrádon egy-egy alkalommal indítottak büntetőeljárást ittas járművezetőkkel szemben vasárnap. A megye útjain összesen hét baleset történt tegnap, amelyek személyi sérülés nélküliek voltak.

Fotó: police.hu

Az alkoholfogyasztás közlekedésbiztonságra gyakorolt hatásait figyelembe véve mondjunk „4 NEM-et az ittas járművezetésre”:

  • NEM ülök alkoholfogyasztás után járműbe/járműre és nem vezetek ittasan!
  • NEM ülök be olyan személy autójába, akiről tudom, hogy a járművezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott, illetve megpróbálom megakadályozni, hogy a járművel elinduljon, és felhívom a figyelmét az ittas járművezetés baleseti kockázatára!
  • NEM engedem át a jármű vezetését olyan személynek, akiről tudom, hogy szeszes italt fogyasztott!
  • NEM kínálom szeszes itallal barátomat, ismerősömet, ha tudom, hogy még járművet fog vezetni!

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb