Mindenmás

Szőregen is gyűlnek a búzaszemek, 2020-ban is több tízezer gyermek asztalára jut a Magyarok Kenyeréből

Szőregen is gyűlnek a búzaszemek, 2020-ban is több tízezer gyermek asztalára jut a Magyarok Kenyeréből. A gazdák idén is összefogtak hogy jótékony felajánlásaikkal segítsék a rászorulókat határon innen és túl. Ezúttal 89 ponton gyűjtik a búzaadományokat, melyet 20 malomban őrölnek majd meg az idei évben. Ezek közül az egyik gyűjtőpontnak a Szegedhez tartozó településen Rózsavölgyi József ad otthont az újszentiváni, tiszaszigeti, deszki, kübekházi, szegedi és tápéi adományoknak.

A szőregi gyűjtőponton ma ünnepélyes keretek között adhatta át Csongrád-Csanád megye valamennyi településének gazdája a betakarított terményt. Az eseményen részt vett Farkas Sándor miniszterhelyettes, Jakab István, az országgyűlés alelnöke, Rózsavölgyi József, a település önkormányzati képviselője, Szabó Károly falugazdász, Szél István a Csongrád-Csanád Megyei Agrárkamara elnöke és Ferencszállás polgármestere, Jani János is.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Szőreg falugazdásza Szabó Károly ismertette, hogy a térségben hogyan zajlott az aratás. Elmondta, hogy a Dél-Alföldön 2020-ban is minőséges búza termett és azt is, hogy a mezőgazdaság a térségben továbbra is stabil lábakon áll.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Őt követően Farkas Sándor miniszterhelyettes részletezte a magyar mezőgazdaság jelenlegi helyzetét, kitért a néhány napja elfogadott EU-s költségvetésre és ismertette a magyar kormány mezőgazdaságra vonatkozó, legfontosabb intézkedéseit, illetve a magyar gazdák újonnan nyílt lehetőségeit is.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Mint azt elmondta, az agrárium szinte minden ágazatát megilletik ezek a lehetőségek, pályázatok útján. A cél, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt elszenvedett károkat enyhítsék azért, hogy a magyar élelmiszeripar továbbra is sok, jó és minőségi termékkel roboghasson tovább az előttünk álló időszakban is.

Az immár tizedik éve töretlen lelkesedéssel zajló Magyarok Kenyere Program megyei búzagyűjtő napjáig több, mint negyven gazda adta le adományát Szőregen Rózsavölgyi Józsefnél, ahol az elmúlt években a búza leadása egy igazi gazdafórummá nőtte ki magát.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Ez az a hely, ahol a magyar gazdák megoszthatják egymással tapasztalataikat, ismereteiket, az aratás okozta nehézségeket és élményeket, illetve szakmai tudásra, valamint lehetőségekre is szert tehetnek.

MINDENT A MAGYAROK KENYERE PROGRAMRÓL

A tavalyi évben 5668 magyar gazdálkodó adományozott határon innen és túl 800 tonnányi búzát a program keretében, a cél most nem más, mint a meglévő számok megugrása. A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által közösen szervezett, idén 10 éves Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program a magyar gazdatársadalom önzetlen, segítő szándékú összefogása.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu
Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Mint az kiderült, idén az étkezési búza adományokat – 2020július 1-től augusztus 20-ig – 89 gyűjtőponton adhatják le a gazdák, emellett pénzadományok felajánlására is van lehetőség. A Kárpát-medencei Búza Összeöntés Ünnepét július 31-én tartják, a szarvasi szárazmalomban. Emellett fontos szerepe van a Magyarok Kenyere Alapítványnak is: az Alapítvány egyik célkitűzése, hogy a Kárpát-medencei magyarok mellett a nyugati, tengerentúli diaszpóra magyarságot is bevonja az adományozásba. Tavaly, első alkalommal a szórványmagyarságba, New York, Calgary, Cork vagy Bécs magyar közösségébe is eljuttatták a Magyarok Kenyere jelképes lisztadományát.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb