Mindenmás

Megjelent az adókönnyítésekről szóló törvény, lehet pályázni az Iparkamara innovációs díjára

Az Iparkamara összeszedte, milyen adókönnyítések vonatkoznak a vállalkozásokra, és egyúttal kiírta az éves innovációs pályázatát is.

A Dél-Alföldi Innovációs Díjat a régióban létrejött legjelentősebb szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás vagy szolgáltatás elismerésére hozták létre. Pályázatot gazdasági társaságok és magánszemélyek is benyújthatnak. A kiírás a kamara honlapján itt található meg.

EGY CSOKORBAN A VÁLLALKOZÓKAT ÉRINTŐ ADÓKEDVEZMÉNYEK

Július közepén jelent meg a Magyar Közlönyben Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvény, amely tartalmazza az adókönnyítéseket.

  • Ahogyan már tavaly nem kellett feltölteni a társasági adót, idén már a helyi iparűzési adóban is megszűnik a feltöltés. Így a cégek öt hónappal tovább gazdálkodhatnak 80-85 milliárd forinttal.
  • Az egyéni vállalkozók a fejlesztési tartalék összegét az eddigi 50 százalék helyett a nyereség teljes összegéig leírhatják.
  • Mintegy 150 ezer vállalkozásnak hoz jelentős adminisztrációs tehercsökkentést az, hogy jövőre az EKÁER-ben (elektronikus közúti áruforgalmi ellenőrző rendszerben) már csak a kockázatos termékek szállítása esetén kell bejelentést tenni.

A vállalkozások versenyképességének megőrzése érdekében változik a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) szabályozása. 2021. január 1-től három lényeges változás segít a visszaélések visszaszorítását, amely mintegy 300 ezer katás vállalkozást egyáltalán nem érint:

  • 40 százalékos különadót fizet a megrendelő, ha a katás vállalkozó üzletfelétől hárommillió forintnál nagyobb összegű számlát fogad be egy évben, az adókötelezettség a hárommillió forintot meghaladó összegű bevételi részre vonatkozik és nem számít bele a 12 milliós bevételi korlátba.
  • 40 százalékos különadót kell fizetni, ha a tulajdonosok általános szabályok szerint adózó vállalkozásaikból katás vállalkozásaiknak teljesítenek kifizetéseket. A különadó célja: a cégcsoporton belül KATA adózással történő jövedelemszerzés adóterhének igazságosabbá tétele.
  • A KATA alkalmazásából származó adóelőny többszöröződésének kizárása indokolja, hogy amennyiben egy magánszemély csak egy vállalkozási formában lehet kisadózó. Az adóhivatal a bejelentéskor vizsgálni is fogja, hogy a nyilvántartásában szerepel-e már kisadózóként a vállalkozó, és ha igen, az új bejelentést visszautasítja.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb